Rendkívüli EU-csúcson tárgyalnak Grönland ügyéről
A Politico szerint a találkozóra csütörtökön kerülhet sor, Trump davosi látogatása után.
A Politico szerint a találkozóra csütörtökön kerülhet sor, Trump davosi látogatása után.
HVG
A magas hőmérséklet és erős szél megnehezíti a tűzoltók munkáját.
HVG
Az iráni tüntetéseknek már több ezer halálos áldozata van, az amerikai fegyveres beavatkozás egyelőre várat magára.
HVG
Mark Carney szeretné, ha a pénz jó helyre menne.
HVG
A minisztérium készen áll arra, hogy kövesse Donald Trump utasításait.
HVG
Ez majdnem kétezer halottal több az eddig ismertnél.
HVG
Az amerikai elnök le sem tagadhatná, hogy ő írta a gázai Béketanácsról szóló levelet.
HVG
A testületbe meghívást kapott több politikai vezető, köztük az argentin elnök, az Európai Bizottság első embere és az albán miniszterelnök is.
HVG
Az EU "határozott választ" ígér, miközben a tagállami vezetők sorban ítélik el az amerikai elnök újabb zsarolási kísérletét.
HVG
December vége óta intenzív offenzívát folytatnak az országot terrorizáló bűnbandák ellen, most úgy látják, Jimmy Cherizier bandavezér elfogásával sikerül visszaszerezni az irányítást a főváros felett.
HVG
Tilos lesz könnygázt használni és letartóztatni a békés demonstrálókat.
HVG
Khamenei ajatollah kijelentette azt is, hogy Irán „bűnözőnek” tartja Trump amerikai elnököt.
HVG
Kevés haszonjármű mondhatja el magáról, hogy hat évtizeden át meghatározó szereplő maradt a piacon. A Ford Transit azonban nemcsak túlélte a változó igényeket és trendeket, hanem folyamatosan formálta is a kishaszongépjárművek világát.
Ford KKE Kft.
Wolfgang Schüssel látni véli, milyen sors vár az unióban a magyar miniszterelnökre, szerinte szélsőjobbos pártok zászlóvivőjeként végzi.
HVG
Beszámolók szerint Ramzan Kadirov fiának a konvoja nagy sebességgel hajtott Groznijban, majd az elől haladó autó belecsapódott valamilyen akadályba és a mögötte érkezők is egymásba rohantak.
HVG
A vád szerint az elkövetők az orosz hírszerzés megbízásából dolgoztak és öngyulladó szerkezeteket küldtek futárszolgálattal Lengyelországba, az Egyesült Királyságba, az USA-ba és Kanadába.
MTI
Guido Crosetto szerint nem most derült ki az Északi-sarkvidék stratégiai jelentősége.
HVG
Reza Pahlavi lenne Irán vezetője, már programot is hirdetett, de Donald Trump még kételkedik abban, hogy ő lenne a legalkalmasabb a rezsim leváltására.
A térség országainak többsége akcióba lépett, hogy lebeszéljék a támadásról az amerikai elnököt.
HVG
Bevett módszerét alkalmazná az elnök, aki nem akar lemondani arról, hogy az USA befolyása alá vonja a sarkvidéki szigetet.
HVG