Robert Fico bírálta az Egyesült Államokat Maduro elmozdítása miatt
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy kis ország kormányfőjeként határozottan elutasítja a nemzetközi jog ilyen mértékű megsértését.
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy kis ország kormányfőjeként határozottan elutasítja a nemzetközi jog ilyen mértékű megsértését.
Az áldozatok között svájci, olasz, román, török és francia állampolgárok is vannak, a legfiatalabb egy 14 éves svájci lány.
HVG
Világszerte vitát váltott ki, hogy az Egyesült Államok elfogta Nicolás Madurót. Több ország elítélte az akciót, mások támogatták, a nemzetközi jog megsértéséről is vita van.
Az Egyesült Államok nyilvánosságra hozta a Nicolás Maduro és felesége elleni vádiratot, amely szerint a venezuelai elnök drogkartellekkel – köztük a Sinaloa-kartellel – együttműködve erőszakos bűncselekményeket is elrendelt.
Szakértők szerint a Japán-tengerbe csapódó rakéták üzenete Peking felé, hogy ne fonják szorosabbra kapcsolataikat Szöullal.
A bírósági határozat szerint Rodríguez "a Venezuelai Bolivári Köztársaság elnöki tisztségét" gyakorolja azért, hogy biztosítsa az államigazgatás folytonosságát és az ország átfogó védelmét.
HVG
HVG
MTI
A New Yorkba szállított vezetőt a felvételen papucsban vezetik az amerikai kábítószerellenes ügynökök.
HVG
Donald Trump a nemzetközi jogon, az amerikai alkotmányon és törvényeken átgázolva fogta el és fosztotta meg hatalmától Nicolás Maduro venezuelai elnököt, s elmondása szerint az USA „irányítja” a latin-amerikai országot, különös tekintettel annak kivételes olajkincsére. A precíziós katonai művelettel egyben – Marco Rubio külügyminiszter szavait idézve – világossá tette, hogy bárhol, bármikor lecsaphat azokra, akik szembeszegülnek vele.
Alelnökök, amikor nem poltizálnak: Németh Szilárd Malajziában ünnepelte a karácsonyt és az újévet, közben Radnai Márk, a Tisza jelöltje egykori gimnáziumának tanulóihoz intézett fitneszkihívást.
HVG
Magyar állampolgár nem került bajba.
Több mint harmincezer háztartás egészen csütörtökig áram nélkül maradhat a német fővárosban.
HVG
A svájci tűzvészben érintett bár tulajdonosa korábban arról beszélt: minden előírásnak és szabálynak megfeleltek, az ellenőrzéseken is gond nélkül átmentek.
HVG
Floridai birtokán beszélt Donald Trump, miután az Egyesült Államok szombaton légicsapásokat hajtott végre Venezuelában, illetve elfogták az ország vezetőjét és feleségét. Az amerikai elnök kijelentette, ha szükség lesz rá, újra támadni fognak.
HVG
Bilincsben, melegítőben, eltakart szemmel.
Maduro egy valóságos erődben rejtőzött, mondta az amerikai elnök.
HVG
HVG
MTI
A venezuelai vezetőt és hitvesét New Yorkba szállítják az amerikai erők, ahol bíróság elé tervezik állítani.
HVG
Denisz Smihal 2020-2025 között miniszterelnök volt, év közepén vette át a védelmi minisztérium vezetését. Most új feladatot kaphat.
HVG
Az oroszok tagadták, hogy ők támadták volna az ukrán várost, szerintük lőszerek robbanhattak fel. Egy többszintes lakóház teljesen megsemmisült, ketten életüket vesztették.
HVG
A venezuelai kormány eközben hivatalosan is elismerte: fogalmuk sincs, hol van, és hogy él-e még Nicolás Maduro, de a hadsereget felvonultatják.
HVG
Rendkívül terjedelmes, öt oldalnyi vezércikket közölt a New York Times a Capitolium ostromának ötéves évfordulójának közeledtével. Mint írják, január 6-nak a szégyen napjaként kellene megmaradnia az emlékekben, ám ehelyett akkor kezdett alakot ölteni Donald Trump második elnöksége.
HVG