Wischnewski számos embert szabadított ki iraki vagy nicaraguai fogságból is, legnevezetesebb tette azonban egy 1977-es eseményhez, a Landshut nevű Lufthansa-gép eltérítéséhez, illetve az utasok kiszabadításához fűződik. Ez után ragasztották rá a "mogadisui hős" nevet, Willy Brandttól megkapta a Ben Wisch becenevet, de nevezték "Bonni 007"-esnek és "a nemzet tűzoltójának" is.

Wischnewski (balra) 1977-ben © AP

A Landshutot palesztin gerillák térítették el, a gép a szomáliai Mogadishuban szállt le. Ki akarták kényszeríteni a stammheimi börtönben fogva tartott német városi gerillaszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció tagjainak szabadon bocsátását, de a bonni kormány nem volt hajlandó engedni.

Wischnewski akkor Helmut Schmidt kormányfő mellett a kancellári hivatal államminisztere volt, s hajlandó lett volna önmagát is feláldozni, ha ennek fejében a túszokat szabadon engedik.

A szomáliai elnökkel folytatott tárgyalásokon elérte, hogy Mogadishu ne ragaszkodjon a repülőgép továbbküldéséhez, vagy ahhoz, hogy szomáliai kommandó rohamozza meg a gépet. A különleges egység, a GSG-9 végül is Németországból érkezett, s kimentette az utasokat. A sikeres akció után Wischnewski lakonikusan azt jelentette a kancellárnak, hogy "a munkát elvégeztük".

Hans-Jürgen Wischnewski szinte az összes lehetséges posztot betöltötte pártjában, a szociáldemokratában: volt helyettes pártelnök, szövetségi ügyvivő, pártpénztáros, állami vonalon külügyminiszter-helyettes és államminiszter. A Ben Wisch nevet azért kapta, mert egészen haláláig kiváló kapcsolatokat ápolt az arab világgal. Az arabok nem felejtették el, hogy az ötvenes évek végén Kölnből ő kezelte az algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) "hadikasszáját".

A mogadishui túszszabadításban szerepet játszott a Jasszer Arafathoz fűződő kapcsolata. A végső tiszteletet is meg akarta adni barátjának, de nem sikerült: repülőgépe a légtér zsúfoltsága miatt körözni volt kénytelen a kairói repülőtér felett.

Wischnewski 1957-től 1990-ig volt a szövetségi képviselőház, a Bundestag tagja, s 1969-ben kampányfőnökként hozzásegítette a szociáldemokrata pártot ahhoz, hogy a háború után először kapjon megbízást Nyugat-Németországban a kormányzásra. Visszavonulása után is szabad bejárása volt az arab vezetőkhöz, például a líbiai Kadhafihoz, aki még azt is megengedte neki, hogy dohányozzon a sátrában.