Izraeli biztonsági szervek letartóztatak egy fiatal arabot, aki másokkal együtt, a kormányfő jeruzsálemi irodája elött várakozott, ott, ahol a kormánytagok kijönnek a vasárnapi ülésről.
A fiatalember cipőjében „gyanús anyagot” találtak, amelyet ellenőrzött körülmények között hatástalanítottak, fültanúk három robbanást hallottak. A rendőrség közölte, az épületben tartozkodók egyelőre nem hagyhatják el az épületet.
Merényletkísérlet Jeruzsálemben?
Egy fiatal arabot letartóztattak Jeruzsálemben, a fiatalember cipőjében gyanús anyagot találtak.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
A Metallica Pokolgép-számot játszott a budapesti koncertjén
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Előkerült egy videó arról, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Nocsak: 2,4 milliárd forintos profit a Dunakeszi Járműjavítót földbe állító Magyar Vagonnál
A vállalat végső tulajdonosaként Hernádi Zsolt Mol-vezér sejlik fel.
A nyugdíjas-SZÉP-kártya jó ötlet. Pont ez mutatja, mekkora baj van
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
A felfedezés új összefüggésbe helyezi az öregedés és a bőrrák biológiáját.