A fenti kirohanások nem a hidegháború korszakában hangzottak el Washington és egy önfejű latin-amerikai banánköztársaság között. Az idén október első napjaiban lezajlott szóváltás résztvevői két egykori "testvéri" szovjetköztársaság, Grúzia és Oroszország elnökei voltak. A verbális ütésváltást néhány orosz katona (Tbiliszi állítása szerint: kém) lefogása és Grúziából történt kiutasítása előzte meg, ám a grúz-orosz konfliktus gyökerei régebbiek - és jóval mélyebbek.

Baráti viszonyból komoly feszültség

Grúzia csak a XX. század elején, néhány rövid évig volt független az utóbbi évszázadokban, ám 1921-ben szovjet-orosz csapatok szállták meg. Hét évtizednyi kommunizmus után 1991 végén, a Szovjetunió felbomlása nyomán vált ismét függetlenné a kaukázusi ország. Moszkva elismerte ezt, miként az új köztársaság területi integritását is. A viszony mindaddig békés, szinte baráti volt, amíg Tbilisziben Eduard Sevardnadze (Mihail Gorbacsov szovjet elnök egykori külügyminisztere) volt az államfő.

Mihail Szaakasvili © AP

A bajok a korrupció gyanújába keveredett Eduard 2003 novemberi bukásával kezdődtek. A "rózsás forradalom" hullámain Mihail Szaakasvili, egy akkor 35 éves, Amerikában tanult ifjú néptribun került Grúzia élére. Legott megígérte hazája hajójának a Nyugat (azaz a NATO és az EU) felé kormányzását, valamint a területi egység helyreállítását. Utóbbi alatt két, nem grúzok lakta régió, az elszakadni (és Oroszországhoz csatlakozni) kívánó Dél-Oszétia és Abházia "megzabolázását" értette.

Szaakasvili hamarosan tengelyt akasztott Moszkvával, a kétoldalú tárgyalásokon ugyanis nyíltan fölvetette a grúz földön lévő orosz támaszpontok felszámolását. E bázisokon, valamint a szakadár térségek határán mintegy 3-4 ezer katona állomásozik, elvben a FÁK tagállamaiból, gyakorlatilag az orosz hadseregből. Egy kétoldalú egyezmény "békefenntartó" szerepkört töltenek be, ám Tbiliszi újabban hangoztatott nézete szerint feladatuk az, hogy a szakadárokat védelmezve megakadályozzák a grúz állami fennhatóság kiterjesztését e két régióra. (A két területen élőknek Moszkva orosz útlevelet biztosított, és jelentős gazdasági támogatást nyújt "kormányuknak".)

A majd 2 méter magas, angolul kiválóan beszélő grúz fenegyerek mindenesetre tavaly ki tudta csikarni Moszkvától azt az ígéretet, hogy a bázisokat 2008-ban bezárják. Ennek azonban súlyos ára lett. Az olajmilliárdokban fürdő Oroszország idén tavasszal megtiltotta grúz borok, ásványvíz ("borzsomi") és gyümölcs behozatalát, mégpedig "higiéniai hiányosságokra" hivatkozva. Tbiliszi szerint azonban a fenti grúz exportjavak legfontosabb piacának lezárásával Moszkva egyértelműen a politikai hüvelykszorító alkalmazásához folyamodott, ezzel mintegy évi 80 millió euró veszteséget okozva Grúziának. (Hasonló retorziót szenvedett el az idén Moldova is, amelynek zömmel oroszok lakta, Dnyeszteren túli területe már 1992-ben kinyilvánította elszakadását Chisinautól - ám ezt a körülményt mindmáig csak Moszkva ismerte el.)

A feszültség már a nyár elején jól érzékelhetően megnőtt a két ország között. Az ennek enyhítését célzó, június közepén Szentpétervárott tartott Putyin-Szaakasvili eszmecserén nem sikerült megegyezni a vitás kérdésekben. Bár a grúz elnök nem sokkal korábban még arról beszélt, hogy hazája "kész baráti kezet nyújtani" Moszkvának, júliusban már fölvetődött annak a gondolata, hogy Grúzia kilép a szovjet utódállamok nagy többségét tömörítő FÁK-ból. Nem sokkal később Putyin "nem normálisnak" minősítette a kétoldalú viszonyt.

Nyilvánvalóan olaj volt a tűzre Szaakasvili szeptemberi washingtoni látogatása, amelyről hazatérve lelkendezve közölte a sajtóval: Grúzia hamarosan tagja lesz a NATO-nak! Az orosz sajtó egyértelműen a washingtoni bátorításban látja a grúz vezető "nagylegény" magatartásának az okát. "Az óceán túlpartján lakó gazda teljes támogatásáról biztosította Szaakasvilit, kiadva neki a parancsot: Floki, fogd meg!" - írta a Komszomolszkaja Pravda, az 50-es évek szovjet zsurnalisztáinak stílusára emlékeztető módon számolva be az orosz tisztek múlt heti letartóztatásáról.

Tény, hogy az Egyesült Államok igencsak "legyeskedik" Grúzia (és általában a Kaukázus) körül, ami Moszkvának csöppet sincs ínyére. A grúz hadsereget amerikai kiképzők és tanácsadók segítik a majdani NATO-tagság követelményeire való felkészülésben. A bátorítással párhuzamosan Grúzia korszerűsíti fegyveres erőit: a katonai költségvetés volumene a tavalyi 35 millió dollárról idén 220 millióra nőtt. Ennek keretében Tbiliszi jelentős mennyiségű fegyvert vásárol külföldön - mint az orosz hírszerzés kiderítette, többek között két "újsütetű NATO-tagállamtól". Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter ezt nyíltan bírálta is a NATO múlt heti portorozi tanácskozásán, ám a magát találva érző Bulgária és Litvánia védelmi minisztere legitimnek minősítette a szuverén Grúzia beszerzéseit.

Washington számára nem közömbös a Kaukázus. Egyrészt a régió pár száz kilométerre fekszik Irántól, amely gyanús atomprogramja miatt már évek óta szálka az amerikai kormány szemében. Másrészt Grúzián halad át a Bakutól a törökországi Ceyhanig tartó BTC olajvezeték. Az idén üzembe helyezett, napi egymillió hordó nyersolaj továbbítására alkalmas csővezeték révén az Egyesült Államok függetleníteni véli magát a közel-keleti olajlelőhelyektől.

Az "amerikai barát" kegyeit kereső Szaakasvili azonban feltehetően túlfeszíti a húrt. Washingtoni szakértők meglátása szerint az USA nem rendelkezik olyan fölös katonai kapacitással, amelynek bevetésével szerepet vállalhatna egy esetleges kaukázusi konfliktusban. (2004 nyarán csak egy washingtoni telefonhívás akadályozta meg, hogy grúz fegyveres erők tovább folytassák kalandor akciójukat a dél-oszétiai Chinvali elfoglalásáért; a támadásban 25 ember, köztük 17 grúz katona vesztette életét.)

A grúz-orosz viszony mostani kiéleződése mögött alighanem belpolitikai okok állnak. Október 5-én helyhatósági választások lesznek a kaukázusi országban. Márpedig Szaakasvili pártja nem sok pozitívumot tud felmutatni az elnök mandátumának félidejében. A 2004 elején beharangozott szegénység- és korrupcióellenes harc hozadéka jószerével láthatatlan. Ugyanakkor az Amnesty International tavalyi jelentése elmarasztalta Tbiliszit amiatt, hogy az ország börtöneiben és rendőrségi fogdáiban változatlanul napirenden van a foglyok bántalmazása és kínzása.

Szaakasvilinek tehát legalább a 2004-es ígéretcsomag azon részét kell megpróbálnia valóra váltani, miszerint "helyreállítja Grúzia területi integritását". Az egyértelműen oroszellenes élű letartóztatások és kiutasítások, a kétoldalú viszony hőfokának fagypontra süllyesztése, az orosz-grúz közúti, vasúti és légi összeköttetés megszakítása (még ha Moszkva rendelte is el) azt a benyomást keltheti a grúzokban, hogy elnökük bátran szembeszáll a hatalmas északi szomszéddal. Egy ilyen kártya kijátszása pedig (általában) jól kamatozik az urnáknál.