szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Létrejötte óta négyszer költözött, most ismét költözni kényszerítik Pozsonyban a Nemzeti Emlékezet Intézetét (ÚPN), ahol a kommunista államrendőrség ügynökeinek és a második világháború alatt fennállt szlovák fasiszta bábállam "árjásítóinak" a világhálón is hozzáférhető névjegyzékét őrzik.

A Pozsony belvárosában álló épületet tulajdonosa, az igazságügyi minisztérium a bíróságok helyhiányára hivatkozva felmondta a törvény alapján létesült ÚPN bérleti szerződését. Noha az igazságügyi tárca ezt tagadja, a döntés nyomán napvilágot látott nyilatkozatok és lapvélemények többsége szerint a sokaknak kényelmetlen intézet felszámolására, ellehetetlenítésére megy ki a játék.

Emlékeztetnek arra, hogy a Robert Fico kormánykoalíciójához tartozó partnerek, a Ján Slota nevével jegyzett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimír Meciar vezette Néppárt-HZDS már többször olyan véleményt nyilvánított, hogy az ÚPN szükségtelen intézmény. Az SNS ennek ellenére az intézetet alapító Ján Langos halála óta vezető nélkül dolgozó ÚPN élére a saját emberét próbálta állítani, de Slotáék jelöltje a parlamentben nem kapta meg a kellő támogatást.

Az ÚPN jogszerűtlennek minősítette az igazságügyi tárca váratlan, hétfőn kézbesített felszólítását és jelezte: bírósághoz fordul.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Politikusok, akik az állambiztonsági jelentéseket kapták

Az "ügynökkérdés" egyik vetülete, hogy derüljön ki végre, kik kaptak az állambiztonság jelentéseiből. A kérdés korántsem annyira "fogas", mint azt keserű nyilatkozatok sejtetik. Valójában mára jól körülhatárolható, hogy kik kaptak a BM és a kebelén belül működő állambiztonsági szervek szigorúan titkos információs jelentéseiből. A hvg.hu összeállítása azt mutatja be, hogy az állampárti vezetők közül ki mit kapott, hogyan nézett ki az "olvasó mozgalom".

hvg.hu Világ

Szlovákia: ügynökstop az MKP-ban

Pozsony. Volt ügynök ne indulhasson a megyei választásokon – javasolja a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöksége.

hvg.hu Itthon

Állambiztonsági tisztek listája (1956-1989)

A hvg.hu korábban közölte a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége 1989-es központi állományában dolgozó tisztek és főtisztek névsorát, valamint a megyei rendőrfőkapitányok helyetteseként szolgáló III/III. Osztályok vezetőinek nevét és rendfokozatát. A mostani névsor 1000 nevet sorol fel, rendfokozattal és a tevékenység rövid leírásával, ők 1956 és 1989 között szolgáltak a szerveknél. Nevük már korábban megjelent történészi publikációkban.

Vélemény

Gervai kipakol: egy rágalomhadjárat anatómiája

„Nem személyes ellenszenv miatt lepleztem le Szabó Istvánt” – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Gervai András. A filmkritikus-történész szerint az ellene indult rágalomhadjárat hamis tényeken alapszik.

hvg.hu Itthon

III/III-as telefonregiszter 1989-ből

Mostanában válik világossá, hogy mennyire szerteágazó volt az állambiztonság rendszere: titkos hálózatok, a hálózaton kívüli kapcsolatok vagy a III. Főcsoportfőnökség operatív és titkos állománya. Ám - miközben a mezei halandónak évtizedeket kellett várni a telefonra - a III/III. Csoportfőnökség közvetlen vonalakkal rendelkezett a hivatalokhoz, határátkelőkhöz és pártszervezetekhez is. És mindig volt, aki a telefont felvette.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Felkutattuk a kémkedésért elítélteket (dokumentumok)

A hvg.hu-nak sikerült felkutatnia a pártállam idején kémkedésért elítélt személyeket. Sorsukban közös, hogy koncepciós perek áldozatai lettek és egyelőre esélytelennek látják rehabilitációjukat. Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban, de összeállításunkban vannak olyan személyek is, akiknek neve és néhány, ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.