Pelosi Bush katasztrófaelnökségéről

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke teljes kudarcnak nevezte George Bush elnök tevékenységét.

  • MTI

Pelosi. A szájára vette Busht
© AP

„A Jóisten áldja meg az elnök urat, teljes kudarcot vallott, és elvesztette a hitelét az amerikaiak előtt a gazdaság, a(z iraki) háború, az energiapolitika és még lehetne tovább sorolni minek a terén” – vélekedett a házelnök a CNN hírtelevíziónak adott interjúban.

„Bush elnök nincs abban a helyzetben, hogy a kongresszust bírálja, amikor folyamatosan azon dolgozunk, hogy újra és újra rendet teremtsünk abban a káoszban, amelyet az elnök maga után hagy” – mondta Pelosi arra reagálva, hogy Bush korábban tétlenséggel vádolta meg a törvényhozást.

Az elnök kedden arról beszélt a Fehér Házban, hogy a kongresszusnak minden második nap el kellene fogadnia egy költségvetési törvényjavaslatot a nyári szünetéig hátralevő időben ahhoz, hogy „alapvető feladatát ellássa”. Pelosi leszögezte, hogy a kongresszus időben teljesíteni fogja feladatát, és ezt az elnök is jól tudja, „csak éppen valamiről muszáj beszélnie, és nincs más ötlete”.

A Gallup közvélemény-kutató legújabb felmérése szerint ugyanakkor a kongresszusnak 30 éve nem volt ilyen rossz a megítélése, mint jelenleg: a megkérdezettek mindössze 14 százaléka volt elégedett a törvényhozás munkájával, 70 százalék viszont kifogásolta a tevékenységét.

Pelosi szerint a kongresszus azért népszerűtlen, mert nem volt képes véget vetni az iraki háborúnak, és a számok nem a képviselőház demokrata párti többségének munkájával kapcsolatban tükröznek elégedetlenséget. A képviselőház többször, öt vagy hat alkalommal küldött át a szenátusnak törvényjavaslatot az Irakban állomásozó csapatok visszahívására, ám soha nem sikerült keresztülvinni a tervezetet – mutatott rá a házelnök.

A teljes terjedelmében vasárnap adásba kerülő interjúban Pelosi kifejtette: Bush többszöri felhívása ellenére továbbra sem támogatja a tengeri olajfúrásokra vonatkozó tilalom feloldását, és meg fogja akadályozni, hogy a kérdést egyáltalán szavazásra bocsássák a képviselőházban.

Hozzászólások