Az uniós bővítés mérlege

HVG

Sikertörténet brüsszeli értékelés szerint a négy éve, 2004. május 1-jén a tízek belépésével kezdődött, majd tavaly Bulgária és Románia csatlakozásával lezárult ötödik EU-bővítési kör. Az elismerést azzal indokolják, hogy a 2004-ben csatlakozott új tagállamok a vártnál gyorsabban és kevesebb zökkenővel illeszkedtek be az uniós intézmények működésébe.

Nem okozott különösebb nehézséget az egységes piac szabályainak átvétele sem, a határokon átívelő szolgáltatásnyújtás és munkavállalás útjában álló akadályok lebontásában pedig gyorsabban haladnak, mint sok régi tagállam. Általános a vélemény Brüsszelben, hogy Bulgária és Románia kevésbé felkészülten lépett be, mint a tízek.

Jócskán voltak pedig akkor is fenntartások: a régi tagállamok egy része attól félt, az újak támogatása túl sokba kerül. A közös költségvetéshez nettó befizetőként hozzájáruló országok ki is nyilvánították: nem kívánnak még több anyagi áldozatot hozni. Még a bővítés legfőbb támogatói is hangoztattak olyasfajta aggodalmakat, hogy a régiek és az újak közti esetleges konfliktusok miatt az unió meggyengülhet, és kevésbé lesz egységes. Aggódtak a csatlakozók alacsonyabb adószintje miatt is, egy időben napirendre is került az unió egészére kiterjedő adóharmonizáció. Nem is szólva az olcsó munkaerő beáramlása miatti félelmekről. Miközben a legtöbb régi tagország megnyitotta munkaerőpiacát az újak előtt, egyesek máig korlátozzák a munkavállalást. A belépők részéről is megfogalmazódtak kételyek, különösen a piacaikat elárasztó uniós agrártermékek özöne és az árrobbanás keltett aggodalmakat. Nem utolsósorban pedig az, hogy az életszínvonalbeli különbözőség miatt másodrendű EU-állampolgárok lesznek.

HVG

Négy év elteltével úgy tűnik, a kezdeti félelmek egyik részről sem igazolódtak be. Jól mutatja ezt, hogy felmérések szerint az új tagállamokban egyre kedvezőbb a tagság megítélése. A kézzelfogható előnyöket a mindennapokban leginkább a szabad munkavállalás, a külföldi tanulási lehetőség és a korlátlan utazás jelenti. A tízek számára az uniós tagság azzal vált teljessé, hogy csatlakoztak a schengeni övezethez, így tavaly decemberben a belső szárazföldi és vízi, majd idén március végén a légi határokon is megszűnt az ellenőrzés. A schengeni övezet kiszélesítése miatt egyes régi tagállamok hasonlóképpen aggódtak, mint a 2004-es bővítés idején, de félelmeik egyelőre e téren sem igazolódtak be.

Alaposan rácáfoltak a tízek arra is, hogy gazdaságaik nem veszik fel a versenyt a régiekkel, képtelenek lesznek a felzárkózásra. Az unió gazdaságának motorját az utóbbi négy évben éppen a régieknél dinamikusabban növekvő új tagállamok jelentették. Nekilódultak a külföldi tőkebefektetések, nyomukban megugrott az export, javult a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, nőttek a bérek. Mindez a belső fogyasztásra is jótékony hatással volt, és szűkült a szakadék a régi és az új tagok lakosságának életszínvonala között.

A tízek között ugyanakkor nagyok az eltérések. A három legjobban teljesítő állam Szlovákia, Csehország és Lengyelország. A belépéskor gazdaságilag a leginkább hátrányos helyzetűnek tartott Szlovákia lépett előre a legnagyobbat, s elsősorban a második Dzurinda-kormány által 2004 elején indított reformoknak köszönhetően az unió "bezzegországává" vált. Az alacsony adóterhek és a viszonylag olcsó munkaerő vonzotta a külföldi befektetőket. Sorra létesültek az autógyárak, az elektronikai összeszerelő üzemek, és az ily módon nekilódult export, valamint a lakosság gazdagodásával együtt járó belső fogyasztás bővülésével ott a leggyorsabb az EU-ban a gazdasági növekedés. A fiskális szigorral mára elérték, hogy a visegrádi négyek közül - a közös pénzre a tízek közül a térségből eddig egyedüliként áttért Szlovénia után - valószínűleg elsőként vezethetik be az eurót jövő januártól. Az unió iránt eddig különösebb érdeklődést nem mutató lakosságot most leginkább ez foglalkoztatja, és máris a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának előrehozásával igyekeznek megszabadulni koronájuktól, hogy - a szlovén példán okulva - kivédjék az áremelkedést.

A maastrichti követelményeknek szintén megfelelő Varsó és Prága is kezdeményezhetné az euró bevezetését, ám politikai akarat híján még a kezdő lépéseket sem tették meg. Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan Lengyelországban is a külföldi tőkebefektetések gerjesztette folyamatok - elsősorban az erőteljes export - tették helyre a csatlakozáskor gyenge lábakon álló gazdaságot. A tagsággal a legtöbbet azonban az agrárszféra nyert Lengyelországban, ezt is tartják a csatlakozás fő hozadékának - az agrártermelőknek járó EU-pénzeket Varsó használta ki a legjobban. Érthető, hogy az uniós tagsággal szemben korábban leginkább elutasító - a lakosság 38 százalékát adó - agrártermelők ma már lelkes EU-támogatók.

Külföldi munkavállalásban is a lengyelek járnak az élen: uniós becslések szerint tavaly év végén 1,2 millióan dolgoztak az EU más tagországaiban, elsősorban Nagy-Britanniában. Ez kezdetben jótékony hatással volt az unióban legmagasabb munkanélküliség leszorítására, ám a gazdaság már jó ideje hiányát látja a szakmunkásoknak. Számos szakmában - akárcsak Szlovákiában, illetve Romániában - már nincs elég munkaerő. Az utóbbi időben egyébként egyre többen döntenek a hazatérés mellett, amit az is motivál, hogy az angol font a zlotyhoz képest négy év alatt közel 25 százalékkal gyengült. Különösen, hogy időközben odahaza is nőttek a bérek, javultak a kilátások.

A csatlakozáskor a belépők között makrogazdasági mutatókban a középmezőnyben lévő Magyarország négy év alatt sereghajtóvá csúszott vissza. Bár infrastrukturális beruházásokban, autópálya-építésekben lekörözte a többieket, versenyképességben, növekedésben, költségvetési szigorban elmaradt. Hasonló utat járt be a három balti állam is: négy éve még Szlovéniával együtt a legfelkészültebbekként emlegetett Észtország, Lettország és Litvánia ma a gazdaságaik túlfűtöttségéből adódó magas inflációval és egyensúlyhiánnyal küszködnek, és egyre távolabb kerülnek a csatlakozáskor még közelinek tartott euró bevezetésétől.

Talán még a négy év is kevés volt az új tagállamoknak arra, hogy kiismerjék az uniós gyakorlatot. A tűzkeresztségen a 2005-2006-os költségvetési vitában estek át, politikusaik és diplomatáik saját bőrükön is megtapasztalhatták, mit jelent a nemzeti érdekérvényesítés az EU-ban. Kiderült, hogy a visegrádi vagy a balti csoport összehangolt fellépése inkább kivétel, mint szabály, és az új tagállamok is ad hoc koalíciókkal próbálják elérni céljaikat. A pénzügyi alkudozásban a lengyelek már korábban megmutatták a foguk fehérjét, ám igazán akkor ejtették gondolkodóba a régi tagállamokat a bővítés hosszú távú politikai következményeit illetően, amikor az utolsó pillanatig vétóval fenyegetőztek a reformszerződést tető alá hozó tavaly júniusi EU-csúcson.

A régi tagállamoknak ugyanakkor azzal kellett szembesülniük, hogy keletebbre tolódott az unió geopolitikai súlypontja, ami éreztette is hatását például az EU és Oroszország kapcsolatában. Az egykori szocialista országok új elemként hozták be a közös uniós kül- és szomszédságpolitika formálásába saját történelmi tapasztalataikat és sérelmeiket, ami olykor próbára teszi a régi és új tagállamok közti szolidaritást. Akárcsak az energiapolitika, az újak ugyanis a régieknél sokkal inkább függenek az orosz energiaszállításoktól.