A litván hatóságok engedélyezték ugyan az épület előtti téren rendezett tiltakozó akciót, de amikor a részvevők közül többen előbb hógolyókat hajigáltak a törvényhozás épületének ablakaira, majd köveket és palackokat, a rendőrség megkezdte a mintegy hétezer fős tömeg oszlatását. Több szakszervezet kezdeményezte a megmozdulást. Néhány tüntetőnek sikerült áttörnie a rendőrkordonon és bejutnia a parlament épületének előcsarnokába, ott azonban az épület őrsége legyűrte őket.
Az elszéledő tüntetők egyes csoportjai a kormány székháza elé vonultak, de a kormányépület előtti tüntetés békésen zajlott le.
öbb szakszervezet kezdeményezte a megmozdulást. A litván szakszervezetek szövetségének vezetői hangsúlyozzák, hogy nem akarják megdönteni a kormányt, de tűrhetetlennek tartják, hogy "a kormány a legszegényebb rétegekre akarja hárítani a gazdasági nehézségek zömét".
Az októberi választások óta hivatalában lévő jobbközép kormány megemelte az adókat és csökkentette a szociális kiadásokat arra hivatkozva, hogy a gazdasági válság leapasztotta a költségvetés bevételeit.
Andrius Kubilius miniszterelnök azt mondta pénteken újságíróknak, hogy a kormány kész tárgyalni a szakszervezetekkel.
Egy másik balti államban, Lettországban zavargásba torkollott kedden egy kormányellenes tüntetés. Bulgáriában is voltak kormányellenes tüntetések a héten.
Rohamrendőrök és könnygáz Vilniusban
Litván rendőrök könnygáz, kutyák és gumilövedékek bevetésével szorították vissza pénteken Vilniusban a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntető tömeget a parlament épületétől.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.