Bassár al-Aszad erről abban az interjúban beszélt, amely a Der Spiegel hétfőn utcára kerülő friss számában lát napvilágot. Szavai szerint "az új amerikai kormánynak komoly szerepet kell vállalnia a (közel-keleti) békefolyamatban. Mi készen állunk az együttműködés minden formájára... Damaszkusz szívesen hozzájárulna a térség stabilizálásához" - így Aszad.
Az arab politikus egyúttal hangsúlyozta, hogy hazája maga dönti el, milyen kapcsolatokat ápol a radikális iszlamista Hamásszal, a síita Hezbollahhal és Iránnal. "A Washingtonhoz fűződő jó kapcsolatok nem egyenlőek a Teheránhoz fűződő rossz kapcsolatokkal" - fogalmazott Aszad.
A Gázai övezetben folyó háborúról szólva aktívabb közvetítő szerepre ösztönözte Németországot, bírálva a náci múltban gyökerező bűntudatot Izraellel szemben. "Ez (a bűntudat) befolyásolja az Izraellel szembeni német politikát, pedig ennek már elmúlt az ideje" - fogalmazott.
A német hírmagazinnak nyilatkozva a szíriai államfő felvázolta saját gázai béketervét, amelyet szerinte a Hamász is el tudna fogadni. Az elképzelés értelmében az izraeli csapatok négy napon belül kivonulnának a Gázai övezetből, és Tel-Aviv véget vetne az övezet blokádjának. Aszad szerint a zsidó állam csak így kaphatna biztosítékot az izraeli területek elleni rakétatámadások beszüntetésére.
Szíria közeledne Washingtonhoz és stabilizálná a Közel-Keletet
Szíria elnöke kész közeledni az Egyesült Államokhoz az új amerikai elnök beiktatása után, és kivenni a részét a Közel-Kelet stabilizálásából.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.