Olmert a biztonsági kabinet ülését követő tel-avivi sajtóértekezleten jelentette be a döntést. A testület úgy határozott, hogy a zsidó állam helyi idő szerint vasárnap hajnali két órakor - közép-európai idő szerint egy órakor - leállítja a Gázai övezet ellen december 27-én indított offenzívát. Az izraeli csapatokat azonban egy ideig még nem vonják ki az övezetből, Olmert pedig nem zárta ki az offenzíva folytatásának lehetőségét, mondván: ha Izraelt "ellenségei" megtámadják, a zsidó állam felhatalmazva érzi magát arra, hogy válaszcsapást mérjen rájuk.
Az izraeli kormányfő azzal indokolta az egyoldalú tűzszünetet, hogy a december 27-én megindított offenzíva elérte minden célját, sőt szavai szerint valamivel még többet is. Hangsúlyozta, hogy komoly csapást mértek a Hamászra, jelentősen csökkent az iszlamista szervezet lehetősége arra, hogy rakétatámadásokat mérjen Izraelre. Azokat a helyeket, ahonnan a palesztin rakéták többségét kilőtték, most az izraeli katonák ellenőrzik. Ezenkívül a Hamász fegyverutánpótlását biztosító több tucat csempészalagutat bombáztak le. "Az offenzíva megerősítette Izrael (katonai) elrettentő erejét" - fűzte hozzá.
Olmert a csapatkivonás lehetséges időpontjával kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy ha a Hamász teljesen beszünteti támadásait, Izrael majd eldönti, hogy milyen, neki megfelelő időpontban vonja vissza katonáit. Az izraeli kormányfő azzal vádolta a Hamászt, hogy terrorcselekményeivel "túszul ejtette" a Gázai övezet polgári lakosságát, s nem törődött annak szenvedéseivel. Egyben azt hangoztatta, hogy Izrael sokkal többet tett a polgári áldozatok elkerülése érdekében, mint a világ bármely más országa.
Az offenzíva huszonkét napja alatt legalább 1200 palesztin vesztette életét és több mint 5300 sebesült meg a sűrűn lakott övezetben vívott harcokban. A hadműveletekben tíz izraeli katona halt meg, a palesztin rakétacsapások három izraeli civil életét követelték. A Hamász a tűzszünet bejelentésére reagálva megismételte, amit a nap folyamán már tudatott: mindaddig folytatja a harcot, amíg az izraeli csapatok nem vonulnak ki teljesen a Gázai övezetből. Mahmúd Abbász palesztin elnök - a Hamász ellenlábasa - szóvivője útján közölte: Izraelnek a tűzszünetre vonatkozó egyoldalú döntését hivatalos békemegállapodásnak, a Gázai övezet elleni izraeli zárlat felszámolásának és az izraeli csapatok teljes kivonásának kell követnie.
Üdvözölték
Az amerikai külügyminiszter üdvözölte szombaton az Izrael részéről egyoldalúan kihirdetett gázai övezeti tűzszünetet. "Elvárjuk, hogy a felek azonnal vessenek véget az erőszakos cselekményeknek. A cél továbbra is egy tartós, teljes mértékben tiszteletben tartott tűzszünet elérése, amely lehetővé teszi a térség stabilizálását" - állt Condoleezza Rice közleményében.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megkönnyebbülésének adott hangot a tel-avivi bejelentés után, és sürgette a zsidó államot, hogy mielőbb vonja ki katonáit a Gázai övezetből. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a Hamász palesztin szervezetnek is részt kell venni az erőszak beszüntetésében az Izrael elleni rakétatámadások leállításával. Közölte, hogy az ENSZ elsőrendű kérdésként kezeli a gázai lakosság humanitárius megsegítését, és készen áll ennek érdekében azonnal lépéseket tenni.
A brit külügyminiszter is örömmel fogadta Izrael döntését a tűzszünetről, és felszólította a Hamászt, hogy szüntesse be a rakétatámadásokat. David Miliband közleményében arra hívta fel a feleket, hogy azonnal engedjék be a segélyszervezeteket a Gázai övezetbe és garantálják a segélymunkások biztonságát. Angela Merkel német kancellár is örvendetesnek tartotta az egyoldalú tűzszünet kihirdetését, és hangsúlyozta, hogy hasonló lépést vár a Gázai övezetet uraló Hamásztól is.
Izrael egyoldalú tűzszünetet hirdetett
Egyoldalú gázai övezeti tűzszünetet hirdetett ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szombat este az izraeli biztonsági kabinet ülése után. A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális szervezet úgy reagált, hogy folytatja a harcot.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.