Az újság úgy tudja, Georges Pauget, a Crédit Agricole vezérigazgatója úgy ítélte meg, hogy jövedelme az igazgatótanács, és annak a fizetésekkel foglalkozó bizottságának a döntésén múlik. Egy másik francia bank, a BNP Paribas elnöke és vezérigazgatója, Michel Pébereau és Baudoin Prot viszont az intézmény szóvivőjén keresztül szombaton azt jelezték, hogy lemondanak a 2008-as prémiumaikról. Ezen a címen a két vezető tavaly 875 ezer, illetve 2,27 millió eurós összeget kapott.
A francia elnök egy csütörtöki beszédében üzente azt nyilvánosan az államilag megsegített bankok vezetőinek, hogy a jelentős pénzügyi mankóért cserébe átmenetileg le kellene mondaniuk vaskos prémiumaikról.
A francia kormány a pénzügyi válság kezdetén 10,5 milliárd eurót ajánlott fel az ország hat legjelentősebb bankjának a recesszióba került gazdaság finanszírozására. A legnagyobb összeget a Crédit Agricole kapta: 3 milliárd eurót. A BNP Paribas 2,55 milliárd, a Société Générale 1,7 milliárd, a Crédit Mutuel 1,2 milliárd, a Caisse d'Epargne 1,1 milliárd és a Banque Populaire 950 millió euróhoz jutott.
A kölcsön első részletének kifizetése decemberben meg is történt, s a pénzügyminisztérium a héten jelezte, hogy az érintett bankok az első negyedév végéig újabb 10,5 milliárd eurós hitelben részesülhetnek, amellyel a szektornak nyújtott állami segítségvállalás 21 milliárd euróra emelkedhet.
Sarkozy kedvéért sem mondanak le prémiumukról a bankvezérek
A Société Générale és a Crédit Agricole francia bankok vezetői nemet mondtak Nicolas Sarkozy államfőnek, aki az állami pénzügyi támogatásban részesült bankok első embereit a tavalyi teljesítményükért járó prémiumukról való lemondásra kérte - értesült a vasárnap megjelenő Journal du Dimanche című párizsi hetilap.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.