Mauro Poggia a La Tribune de Geneve című genfi újságnak elmondta, hogy Zaidi családja január elején lépett kapcsolatba vele a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságán keresztül. Az ügyvéd levelet készül írni a svájci külügyminisztériumnak, amelyben támogatni fogja, hogy az alpesi ország adjon politikai menedékjogot az újságírónak. Poggia megjegyezte: Bern anélkül is dönthet a menedékjogról, hogy állást foglalna az Egyesült Államok iraki katonai beavatkozása mellett, vagy ellene.
Jóllehet Zaidi tettét sok iraki támogatja, az újságíró ki van téve mindenféle szélsőséges kénye-kedvének - tette hozzá.
Irakban a múlt év utolsó napján tervezték megkezdeni az újságíró büntetőperét, de az eljárást elhalasztották, mert a legfelsőbb semmítőszék nem tudta eldönteni: külföldi államfő ellen, hivatalos látogatása alatt elkövetett támadás, vagy csak támadási kísérlet címén emeljenek-e vádat. Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy valóban megtörtént a támadás, öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat a dobáló; támadási kísérlet esetén 1-5 évi börtön a büntetés.
Svájcban akar menedékjogot kérni a Bush felé cipőt dobó újságíró
Politikai menedékjogot akar kérni Svájctól Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, aki a múlt hónapban George Bush amerikai elnök felé hajította cipőjét egy bagdadi sajtótájékoztatón - közölte egy svájci ügyvéd hétfői lapnyilatkozatában.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.