Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A liberális párt (FDP) segített a legtöbbet a történetük második legrosszabb eredményét elérő konzervatív uniópártoknak, hogy a hatalomban maradhassanak - írja a német sajtó. Értékelések, vélemények a németországi választásokról.
Az FDP megmentette Merkelt, A liberálisok biztosították az új koalíció győzelmét, Történelmi mélyponton a szociáldemokraták - ilyen és ehhez hasonló címekkel kommentálták a hétfői német lapok a vasárnapi országos parlamenti választások eredményét.
Az eddigi konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció helyett a hatalomba lépő új koalíció létrejöttét a német sajtó egyértelműen a liberálisok előretörésének köszönheti, akik eddigi legjobb eredményüket érték el. Eközben a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az együttesen kapott 33,8 százalékkal, 1949 óta nem szerepelt olyan rosszul, mint most.
A választásokat gyorsan elfelejtendő Merkel kancellár egy hónapon belülre ígéri az új kormánykabinet létrejöttét, melyről már hétfőn megkezdődtek a tárgyalások az FDP vezetésével.
Merkel kapcsán a konzervatív Die Welt azt írja, a kancellárasszony népszerűsége egyáltalán nem sugárzott ki pártjára, a CDU arculatából és politikai súlyából egyaránt vesztett. Nem csak a szociáldemokraták, de a konzervatívok is nagy léptekkel haladnak afelé, hogy megszűnjenek országos néppárt lenni - írta a lap.
© MTI/EPA |
A baloldali Frankfurter Rundschau a szociáldemokraták minden korábbinál rosszabb szereplésével kapcsolatban megállapította: a 80-as években az SPD-től a Zöldek hódítottak el jelentős számú szavazót, az elmúlt években pedig a Baloldal pártja. Az újság szerint a párt végérvényesen búcsút mondhat néppárti státusának, ha nem változtat eddigi politikáján.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung az SPD történetének legkeserűbb napjáról beszélt és feltette a kérdést: vajon a szociáldemokrácia korszaka végéhez közeledik-e Németországban?
Pártok által elért eredmények |
Konzervatív uniós pártok CDU/CSU 33,8% (-1,4) |
"A német szociáldemokraták a háború óta a legrosszabb eredményt érték el. Így "szuper-Merkel" a piac mindenhatóságát valló FDP-vel köt szövetséget egy nyilván pragmatikus, de a korábbiaknál liberálisabb politika folytatásához" - fogalmaz Laurent Joffrin. A baloldali újság főszerkesztője szerint "a liberalizmusnak csak egy olyan egységes és hiteles baloldal tudna gátat szabni, amely képes legyőzni azt a jobboldalt, amely Párizsban és Berlinben egyaránt ügyesen változtatja politikáját ahhoz, hogy jogtalanul bitorolhassa a centrumot".
A politikai pártok hétfőn délelőtt hozzákezdtek a választási eredmények értékeléséhez, és máris napvilágot láttak az első személyi kombinációk. Szinte bizonyos, hogy a "királycsináló", Guido Westerwelle FDP-elnök alkancellár és külügyminiszter lesz, az eddigi nagykoalíció külügyminisztere, a szociáldemokrata párt kancellárjelöltje, Frank-Walter Steinmeier pedig pártja - immár ellenzéki - frakciójának vezetését veszi át. Az SPD-n belül máris megszólaltak az elégedetlenkedők, köztük Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármester, aki azt hangoztatta: a Baloldallal való országos szövetség a 2013-as választásokon már semmiképp nem lehet tabu.
Az MTI-nek adott interjúban Jan Techau, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) szakértője úgy vélekedett: az elmúlt időszakban a kancellár sokkal jobban bizonyította rátermettségét, mint pártja. A választási eredmény azonban - mint rámutatott - elsősorban a német Szabad Demokrata Párt (FDP) győzelmét jelenti. Az FDP - ellenzékben - évek óta azt a legliberálisabb gazdasági irányvonalat képviselte, amellyel rajta kívül egyetlen párt, még a konzervatívok sem kívántak foglalkozni. Ezzel pedig a gazdasági liberalizmus híveit sikerült mobilizálnia - értékelte a szakértő, aki szerint a párt teljesítménye minden elismerést megérdemel.
Techau szerint a következő időszak egyik legnagyobb kérdése az, mennyi ereje, játéktere lesz az új kormánynak a kilátásba helyezett reformok megvalósításához. Németország rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, az államháztartás helyzete drámai, és a munkanélküliség növekedése várható. Négy év óta először ugyanakkor ismét erős ellenzék lesz a parlamentben, mégpedig olyan ellenzék, amelyben a szociáldemokraták ismét rá akarnak találni önmagukra.
Ez pedig azt jelenti, hogy minden bizonnyal felhagynak majd az elmúlt négy évben a nagykoalíciós szerepvállalásból fakadó tartózkodó magatartással. Az SPD-nek választ kell adnia a korábbi Schröder-korszakból örökölt szociális dilemmákra - jelentette ki a szakértő, emlékeztetve: ennek elmulasztása jelentette a fő okát annak, hogy az elmúlt években a párt választásról választásra bukdácsolt, egyik rossz eredményt érve el a másik után.
A szakértő szerint a reformokra törekvő új kormányra elkerülhetetlen takarékossági intézkedések várnak, a baloldali ellenzék számára pedig mód nyílik arra, hogy egységesen és immár erős ellenzékként lépjen fel. Szavai szerint mindez érdekes új tapasztalatot jelenthet Merkel kancellár számára, aki az elmúlt négy évben - erős ellenzék híján - nem szembesült ilyen erőpróbával.
Adócsökkentésre az államháztartás helyzete miatt csekély a játéktér. Az FDP azonban a választási kampányban tett határozott ígéretek miatt ragaszkodni fog és ragaszkodnia is kell ehhez. Mindez azt valószínűsíti, hogy valaminek történnie kell, jelentős adócsökkentések ugyanakkor szinte teljesen kizártak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.