Amerika újabb forradalomra kész – harsogta a pódiumon Sarah Palin volt alaszkai kormányzó, a 2008-as választás sikertelen republikánus alelnökjelöltje, és szavait dübörgő taps fogadta a countryzenéjéről ismert, Tennessee állambeli Nashville egyik előkelő szállodájának konferenciatermében. Az egyre nyíltabban a 2012-es elnökválasztásra készülő Palin számára a három tévétársaság által élőben közvetített szombat esti szereplés lehetőségét egy alig egyéves konzervatív szerveződés országos gyűlése kínálta. Az USA minden részéről 600 küldöttet befogadó konvenció házigazdája az amerikai belpolitikában üstökösként feltűnt, egyelőre laza szövésű, deklarált vezető nélküli Tea Party mozgalom volt, amelynek neve nehezen lefordítható szójáték. Egyszerre utal az amerikai függetlenségi háború kirobbanásában fontos szerepet játszó, a brit gyarmattartók adókivetése ellen tiltakozó 1773-as bostoni teadélután (lásd Történelmi tea című írásunkat a 26. oldalon) nevére, valamint egy új pártkezdeményre.
Az USA-ban a személyi jövedelemadó bevallási határidejét jelentő április 15-e táján évek óta tiltakoznak spontán „teadélutánokon” a washingtoni kormány által kirótt terhek ellen. A demonstráció tavaly vált szervezetté, miután gomba módra szaporodtak azok a csoportok, amelyek az országot romba döntő szocializmus, de legalábbis a nyakló nélkül költekező államkapitalizmus előszelének tekintették a 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot, a bankmentő akciót pedig a hétköznapi emberek gondjai semmibevételének. Az adózás és vele a szövetségi kormány hatáskörének visszaszorítását akarók dühét tovább növelte a Barack Obama elnök és a demokraták által erőltetett egészségügyi reform, amely bevonná az ellátásba a nem biztosított 47 millió amerikai zömét, ám ezermilliárd dollárba kerülne a költségvetés számára, és adóemelést hozna magával.
A mozgalom tavaly szeptemberben az utóbbi évtizedek legnagyobb konzervatív tüntetését szervezte Washingtonban, az idén januárban pedig komoly politikai sikert ért el. Az Obama politikájával való elégedetlenséget meglovagoló kampányuk segített abban, hogy az évtizedek óta demokrata hűbérbirtoknak számító – a liberális nagyágyú, Edward Kennedy tavaly nyári halálával megüresedett – massachusettsi szenátori posztot a korábban országosan ismeretlen republikánus Scott Brown szerezze meg. A kijózanító vereség a demokratákat megfosztotta a szenátusban a republikánus obstrukció megakadályozásához szükséges 60 fős szupertöbbségtől, és politikai elemzők szerint halálra ítélte Obama eddigi legfontosabb belpolitikai kezdeményezését, az egészségügyi reformot.
Nashville-ben a múlt héten nem csak a konzervatívok üdvöskéjének tartott Palin (HVG, 2010. január 23.) vizionált forradalmat, a résztvevők is a hatalom bástyáinak meghódításáról ábrándoztak, hogy Amerikát visszatérítsék az istenfélő és az egyének szabadságát abszolutizáló útra. Egyes felmérések szerint a mozgalom népszerűségben vetekszik a demokrata és a republikánus párttal, ami inkább az újdonságának köszönhető, és a válságnak a munkanélküliség növekedésében, illetve a jelzáloghitelek bedőlésében megjelenő közvetlen hatása. A teadélutánosok ernyője alá elégedetlen csoportok széles sorai álltak be, a szövetségi kormányzat szerepének szűkítését sürgető, ám társadalmi kérdésekben megengedő libertariánusoktól az egyneműek házasságát és az abortuszt elutasítókon, illetve a bevándorlás korlátozását sürgetőkön keresztül a faji szegregációt csöndben visszasírókig. A politikai sikerek presztízsharchoz is vezettek. A konvención több csoport azért nem vett részt, mert az eszmények kiárusításának tartották az 549 dolláros részvételi díjat. Ezekből egyebek mellett a Palin-beszédért fizetett 100 ezer dollárt is fedezték, amit a politikus állítólag kampánycélra fordít.
A republikánusoknak komoly dilemmát okoz a mozgalom, amely arra készül, hogy mégsem alakul párttá – harmadik erőnek a kétpólusú amerikai politikai rendszerben nincs esélye –, hanem szorgalmas aprómunkával próbálja a saját, konzervatív képére formálni a 2008-as vereség után még mindig önmagát kereső ellenzéki erőt. Már szervezik a különböző szintű posztokra jelölt republikánusok kiválogatását végző – eddig nem túl népszerű – választókerületi pozíciók megszállását. Legfontosabb céljuk, hogy a novemberi törvényhozási választáson megpróbálják republikánus kézre juttatni a képviselőházat és a szenátust, amivel gúzsba köthetnék az általuk gyűlölt demokrata elnököt.
A teadélutánosokkal kötött szövetség eltaszíthatja a republikánusoktól a demokratákban csalódott függetleneket. Brown massachusettsi győzelme csalóka, mert a konzervatívok az áttörést jelentő siker érdekében támogatták a számukra túl liberális nézeteket valló republikánus politikust, hangadóik viszont nem szeretnének sok ilyen kompromisszumot kötni. Igaz, csökönyösségükkel a demokraták malmára hajthatják a vizet. Ezt bizonyította, hogy amikor tavaly novemberben egy New York állambeli időközi választáson visszalépésre kényszerítették a mérsékelt republikánus jelöltet, a mandátum a demokraták ölébe hullott, akiknek ott erre a 19. századi polgárháború óta nem volt esélyük.
NAGY GÁBOR
