A brit országgyűlési választásokon pártlistára nem lehet szavazni, csak egyéni jelöltekre, a terület és nem a lakosságszám szerint kialakított körzetekben pedig a győztes mindent visz elv érvényesül. A jelöltek közül az győz, aki a többieknél akár eggyel is több szavazatot kap. Az övéin kívül minden más voks elvész, kompenzálás, töredékszavazatok beszámítása és más, a magyar szavazó számára ismerős korrekciós mechanizmus nincs.
A rendszer emiatt meglehetősen torzít, és a nagy pártoknak kedvez, a kicsiknek szinte esélyük sincs a parlamentbe jutni. Nem véletlen, hogy például a szélsőséges Brit Nemzeti Párt csak az európai parlamenti választáson tudott mandátumot szerezni, ott ugyanis arányos képviseleti rendszerben zajlik a szavazás. Tony Blair már 1997-ben megígérte ugyan a választási reformot, a közeledést az arányos rendszerhez, de a Munkáspárt ezt máig nem váltotta valóra.
Az aránytalanságokat kiküszöbölő technikák (a taktikai szavazás) komoly hagyományokra tekintenek vissza. A brit lapok minden voksolás előtt választókerületenként elemzik, miként érdemes szavazni ahhoz, hogy a billegő, úgynevezett marginális körzetekben maximalizálni lehessen az eredményt. Ez néha azt jelenti, hogy a szavazók nem arra voksolnak, akire szeretnének, hanem arra, aki meg tudja gátolni a vetélytárs mandátumszerzését.
A taktikai szavazás sajátos esete a vokscsere, ami az internet révén vált igazán kezelhetővé. Képzeljünk el két szavazót. John a liberális demokraták híve, ám az ő körzetében a konzervatív jelölt esélyes, kedvenc pártjának indulója legfeljebb a harmadik lenne. Peter egy közeli kisváros lakója, konzervatív szavazó, ám az ő körzetében éppen a liberális jelölt tűnik befutónak. Ha mindketten szívük szerint szavaznának, mindkettőjük szavazata elveszne. Ha viszont megegyeznek a keresztbe szavazásról – Peter a saját körzetében a liberális, John az övében a konzervatív jelöltre voksol –, akkor mindketten kedvenc pártjuk jelöltjét segítik győzelemhez.
A szavazatcsere rendre alulról jövő, önkéntes kezdeményezésen alapul, a kölcsönös bizalomra épül, nem ellenőrizhető és nem szankcionálható. Mivel kölcsönösen előnyös, a rendszer jól működik, és erősíti a szavazási hajlandóságot, mert adott esetben annak sem vész el a voksa, aki nem a befutót támogatná. Számos internetes oldalon találhatnak egymásra a szavazatcserére törekvő partnerek (az úgynevezett voting buddyk, azaz szavazóhaverok). A Facebookon és más közösségi oldalakon is több csoport fogja össze őket. A szavazatcserét egy brit politikai elemző úgy jellemezte, hogy „a civil társadalom csendes forradalma, a politika iránt nem közömbös csoportok bosszúja a választási rendszer reformját elszabotáló politikusokkal szemben”.
TÓTH VALI / LONDON
