Rossz választások

A bizonytalan voksolók dönthetik el a hét végi portugáliai parlamenti választás kimenetelét. Bárki kerül is kormányra, a feladat ugyanaz: az államcsőd elkerülése.

  • Muharay Katalin Muharay Katalin
Rossz választások

A már ismert rossz és a még ismeretlen rossz között kell választani – így érzik a portugál szavazók, és a többség még néhány nappal a vasárnapi voksolás előtt is bizonytalan. Nem segíti a döntésben a pénzügyi válságot jó ideje a bőrükön érző portugálokat, hogy a külsőségekben is spórolós, javaslatokban és kormányzati programokban szegényes kampány mellőzte a legfontosabb témákat. Az előrejelzések az ellenzék győzelmét jósolják a június 5-ei előrehozott választáson, de ez az előny korántsem meggyőző. A csekély különbség miatt vélhetően a 28-30 százaléknyi bizonytalan szavazó fogja eldönteni, hogy a legnagyobb ellenzéki formáció, a konzervatív szociáldemokrata párt (PSD) kap-e esélyt a kormányzásra, vagy a hat éve hatalmon lévő szocialisták (PS) a helyükön maradnak. Szinte biztos, hogy egyik nagy párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani.

 A felmérések a szociáldemokraták előnyét jelzik, de a különbség többnyire nem megy túl a technikai hibahatáron (33–36, illetve 32–34 százaléknyi támogatottság). A harmadik erő a jobboldali populista Néppárt, amely 12-13 százalékra számíthat, míg a kommunisták és a zöldek szövetsége 7-8-ra, a Baloldali Blokk pedig 5-6-ra.

A PSD kormányfőjelöltje, Pedro Passos Coelho látszólag könnyű helyzetben van, hiszen minden rosszért a négy évig abszolút többséggel, majd második mandátuma idején kisebbségben kormányzó szocialistákat okolhatja. Vagyis normális esetben az országot pénzügyi és finanszírozási válságba vivő, a 78 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomagért folyamodni kénytelen szocialista párt megbüntetése és az ellenzék nagyarányú győzelme lenne várható. Csakhogy Portugáliában most nincsenek normális állapotok. Azzal, hogy az ország külföldi segítségre szorult, egyben alávetette magát a mentőhitelt nyújtó trojka – IMF, EU, Európai Központi Bank – szigorú követelményeinek. A következő kormánynak szinte teljesen megkötött kézzel kell eredményesen végrehajtania a programját. A politikai preferenciákon túl a választók így inkább aszerint döntenek, kitől várják, hogy a legjobban ki tudja kihasználni a vállalt döntéssorozat megengedte minimális lehetőségeket. José Sócrates szocialista kormányfő sokáig ellenállt a legtöbb elemző által régóta elkerülhetetlennek ítélt segítségkérésnek. Csak az után kényszerült erre, hogy az őt korábban háromszor kisegítő PSD nemet mondott a negyedik, az előzőeknél is szigorúbb megszorítócsomagra. Sócrates erre lemondott (HVG, 2011. április 2.), majd – a belpolitikai bizonytalanság nyomán tovább súlyosbodó pénzügyi válság miatt – kénytelen volt nemzetközi segítségért folyamodni, immár ügyvezető kormányfőként.

Lisszaboni tüntetés az IMF ellen
AP/ Armando Franca

 A miniszterelnöki tisztségért meglepő energiával, harmadszor ringbe szálló Sócrates a kampányban arra hivatkozott, hogy az ország a kompromisszumra nem hajlandó PSD hibájából került ilyen helyzetbe. Támadásainak fő célpontja mégis inkább a konzervatívok miniszterelnök-jelöltje, Passos Coelho, akinek elsősorban kormányzati tapasztalatlanságát rója fel, kíméletlenül kiaknázva ellenfele minden elszólását, elhamarkodott kijelentését. Passos Coelho viszont azt sulykolja, hogy kizárólag a PS felelős Portugália súlyos eladósodottságáért, és az elhasználódott szocialista vezetés alkalmatlan az ország kivezetésére a válságból. Ugyanakkor eddig nem tudta meggyőzni a többséget arról, hogy e szerepre ő lenne a legalkalmasabb. Pontokat szerzett viszont azzal, hogy jól szerepelt a Sócratesszel vívott televíziós vitában, ám támogatottsága újból visszaesett, amikor az abortusztörvény felülvizsgálatát helyezte kilátásba. Passos Coelho, abban az igyekezetében, hogy minél szélesebb körben szerezzen híveket, iparkodik minden oldalra gesztusokat tenni.

Mindkét erő megpróbálja kerülni a legkényesebb témát, hogy pontosan milyen intézkedéseket tartalmaz a trojkával kötött egyezmény, és azt hogyan gondolják végrehajtani. A kampányban gyakorlatilag csak a vállalatok társadalombiztosítási hozzájárulásának csökkentéséről volt szó, mellyel a versenyképesség növelését kívánják elérni. De hogy az így kieső összeget mivel pótolják, arról kevés szó esett. A PSD korábban annyit elárult, hogy hajlandó túltenni az országra mért kötelezettségeken, és több privatizációt, az elbocsátások megkönnyítését, a szociális védőháló gyakorlati felszámolását ígérte. Választást azonban nem lehet csupa rossz hírrel megnyerni, így a párt a kampányban főként a szocialisták támadására koncentrált.

A választók keveset tudtak meg a megállapodásról, és még kevesebbet arról, vajon mi lenne a különbség annak végrehajtásában a lehetséges kormányok között. Pedig a trojkával kötött memorandum olyan mélyreható strukturális reformokra kötelez, amelyek véghezvitelére eddig egyetlen kormánynak sem volt mersze Lisszabonban.

A megszorítások érinteni fogják az egész állami szektort, racionalizálás és központosítás vár az egészségügyre, az oktatásra, az igazságszolgáltatásra. Az új kormánynak gyorsan ki kell dolgoznia az elbocsátások megkönnyítését lehetővé tevő új törvényt, rendelkeznie kell a végkielégítések lefaragásáról, a munkanélküli-segély időtartamának rövidítéséről. Csökkentenie kell a szociális juttatásokat és a havi 1500 eurónál magasabb nyugdíjakat, emelni az áram- és gáztarifákat, valamint több termék és szolgáltatás áfáját. Növekedni fog az adóteher, megszűnik több adókedvezmény és -levonási lehetőség. Mindezt ráadásul villámgyorsan, és a végrehajtást a hitelnyújtó intézmények háromhavonta ellenőrzik.

Befolyásolhatja a választókat, hogy könnyebbnek látszik a kormányalakítás a PSD győzelme esetén, a szociáldemokraták számíthatnak ugyanis a Néppárt támogatására. Szocialista győzelem esetén a PS nem találna egykönnyen társat, a két kisebb baloldali párt már csak azért sem jöhet szóba, mert el sem fogadták a hitelmemorandumot. Sokan a két nagy párt – esetleg a Néppártot is bevonó – koalícióját látnák a legszívesebben, erre azonban kevés az esély, különösen, ha az eddigi miniszterelnöknek másodhegedűs szerep jutna. Egyes elemzők ugyanakkor megjegyzik, ha a szocialisták élén nem Sócrates állna, a pártnak sokkal nagyobb esélye lenne a győzelemre.

MUHARAY KATALIN / LISSZABON