Csaknem negyedével emeli a gyerekek után járó állami támogatást az argentin kormány, és jövőre 5 százalék körüli gazdasági növekedést vár. A kiváló esélyekkel újraválasztására készülő államfő, Cristina Fernández de Kirchner azt igyekszik sulykolni a szavazóknak, hogy ne a felpörgött inflációra figyeljenek, hanem az élénk konjunktúrára, a rekordmagasságú fogyasztói bizalomra, a szegénység visszaszorulására, valamint a többéves mélypontra süllyedt munkanélküliségre.
A gazdasági mutatók alapján rá sem lehet ismerni az egy évtizede államcsődbe sodródott latin-amerikai országra. „Argentínát három dolog állította talpra: a valutaleértékelés, az adósságrendezés és a szójabab” – mondta Guillermo Nielsen argentin pénzügyminisztériumi államtitkár az ország utóbbi tíz évéről. 2001 végére Argentína a harmadik éve tartó súlyos recesszió és a kapkodó gazdaságpolitika miatt elveszítette a befektetők bizalmát, a tőke elkezdett menekülni az országból, és a külkereskedelem esélyeit lenullázta a dollár erősödése, mert a hozzá egy az egyben kötött peso versenyképtelenné tette az exportot. Amikor már a lakosság is elkezdte kivenni a pénzét a megrendült bankrendszerből, a kormány drasztikus intézkedésekhez folyamodott. A főváros utcáin barikádokat emelt a bankok körül, hogy az emberek ne tudják számláikról levenni az ott elhelyezett összegeket, később pedig egyszerűen befagyasztották a betéteket. Az elégedetlenség utcai zavargásokba torkollt, és az ország élén két hét alatt három elnök váltotta egymást.
Buenos Aires előbb felfüggesztette a mai Görögországénak az ötödét kitevő, 100 milliárd dolláros, finanszírozhatatlanná vált államadósság törlesztését – ez az államcsőd kimondásával volt egyenlő –, majd a válságkezelést vállaló államfő, Eduardo Duhalde eloldotta a pesót tíz éven keresztül a dollárhoz kötő horgonyt. A lakossági dollármegtakarításokat a hivatalosnak minősített 1,4 pesós árfolyamon kötelezően átváltották, miközben az amerikai valuta kurzusa rövid időn belül 4 pesóra ugrott, azaz a betétesek jelentős veszteséget szenvedtek el.
A következmények drámaiak voltak (HVG, 2002. január 12.). Vállalatok sora ment csődbe, a nagyon megdrágult importcikkek pedig nemcsak az üzleti szféra, hanem a lakosság számára is megfizethetetlenné váltak. A világ korábbi nyolcadik legnagyobb gazdaságában emberek százai álltak sorba az európai nagykövetségek előtt, hogy külföldre meneküljenek – sokuk azonban még az útlevelére is hiába várt, mert a kormánynak már a nyomdai költségekre sem futotta. A gazdagoktól váltságdíjat követelő emberrablások megsokszorozódtak, és megindult az elszegényedés, amely rövid időn belül a lakosság felét érintette. A legelkeseredettebbek még Kolumbusz Kristóf elnöki palotához közeli szobráról is leszerelték a bronztáblát, hogy pénzzé tegyék.
A változást a 2003-ban elnökké választott peronista Néstor Carlos Kirchner hozta el, aki erős kézzel ragadta meg a kormányrudat, és az elődjétől átvett gazdasági miniszter, Roberto Lavagna segítségével a gyenge pesóra alapozva versenyképessé tette a hazai ipart, és fellendítette az exportot. Argentína agrárföldrajzi adottságai kiválóak, a kivitelben a mezőgazdaság játszotta a fő szerepet. A szója, a kukorica és a búza ma is az export bő kétharmadát adja, és irántuk csillapíthatatlannak tűnő kereslet mutatkozik az ázsiai országokban, különösen Kínában. A fiskális fegyelemnek köszönhetően a költségvetés egyenlege is pozitívba fordult, ami lehetővé tette Kirchnernek, hogy megvívja „szabadságharcát” az IMF-fel. Argentína az időközben 28 milliárd dollárra nőtt valutatartalékából 2006-ban – Brazíliával összehangoltan – az utolsó centig visszafizette a Valutaalapnak 9,5 milliárd dolláros tartozását, és ezzel kizárta, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet beleszólhasson a gazdaságpolitikájába. A latin-amerikai ország kemény stratégiával megállapodott kötvénytulajdonosaival is, akik kénytelenek voltak beérni a névérték 25–35 százalékával, de legalább részben a pénzükhöz jutottak.
A külföldi nyomás enyhülésével megnövekedett mozgásteret kihasználta a Kirchnert az államfői poszton a 2007-es választási győzelmével követő felesége, Cristina is. Egy évvel beiktatása után – pártja biztos törvényhozási többségére alapozva – egyetlen tollvonással államosította a magánnyugdíjpénztárakat, majd az általuk kezelt, 24 milliárd dollárnak megfelelő pénzt a költségvetésbe irányította át. Ebből finanszírozzák például a 2009-ben létrehozott – a Világbank által az idén 480 millió dollárral megtámogatott – alapot, amely a gyereket nevelő, illetve váró szegényeket utódonként havi 220 pesóval (1 peso = 51 forint) segíti. Ezt az összeget emelik most 270 pesóra. Jól jött a nyugdíjpénz az alapvető élelmiszerek és az üzemanyag ártámogatására is, amire a kormány az államcsőd idején kialakult zavargásokból tanulva, és politikai népszerűsége megőrzése érdekében költ.
A férje tavalyi halálát követő gyász nyomán nőtt Cristina Kirchner népszerűsége, de az október 23-ai elnökválasztásig még akadhat gondja. A hivatalosan 10 százalék alattinak mondott infláció közgazdászok szerint 20-25 százalék is lehet, aminél nagyobb pénzromlás Latin-Amerikában csak a gazdasági példaképnek éppen nem nevezhető Venezuelában tapasztalható. A korábbi hiperinflációs évekre emlékező argentinok már félnek, és igyekeznek mindent gyorsan készpénzben kifizetni. A kormány szeretné végleg lezárni a múltat, a rövidesen a parlament elé kerülő 2012-es költségvetési tervezet a korábbi magánhitelezők kifizetését tartalmazza. A 6,8 milliárd dolláros kötelezettségre kevés lehet azonban az ország tartaléka, így kilenc évvel az államcsőd után Argentína újra megjelenhet a nemzetközi hitelpiacon.
GÁL KRISZTIÁN
