Szűkszavúan reagálnak izraeli politikusok a szomszédos Szíriában zajló, nyílt polgárháborúval fenyegető válságra, miközben hónapok óta aprólékosan taglalják egy Irán elleni izraeli katonai támadás lehetőségét. Pedig a damaszkuszi változás közvetlenebb hatással lehet a zsidó államra, mint a teheráni nukleáris program folytatódása, igaz, talán éppen emiatt súlyosak a dilemmák.
Egyesek azt mondják, Izraelnek az az érdeke, hogy Basar Asszad maradjon hatalmon, mivel így garantálható Szíria stabilitása. „Jobb, ha ismerjük az ellenfelünket, még ha magával az ördöggel állunk is szemben” – mondta a HVG-nek Mose Maoz, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, a kormány egykori, szíriai ügyekben illetékes tanácsadója. „Ugyanakkor – tette hozzá Maoz – amennyiben azok az erők kerítik kezükbe a hatalmat, amelyek eddig ki voltak belőle zárva, akkor Izrael számára akár kedvező is lehet, ha Damaszkusz megszünteti kapcsolatát Iránnal és a Teherán által támogatott Hezbollah szervezettel. Egyelőre azonban nagy kérdés, hogy ki kerülhet hatalomra. Mindenesetre a Muszlim Testvériség mozgalma Szíriában nem annyira erős, mint Egyiptomban.”
Épülő kerítés az izraeli-szír határon
AP
Évtizedek óta sajátos Szíria és Izrael viszonya. A régi szép idők azok voltak, amikor a Golánra szír menyasszonyok jöttek át, és – noha jóval kisebb számban – a határ izraeli oldaláról is mehettek át Szíriába férjhez drúz lányok. Eran Riklis izraeli filmrendezőnek a drúz menyasszonyok „exportjáról” szóló, 2004-es filmje is – amely annak idején a montreali filmfesztivál nagydíját kapta – az igencsak csendes és nyugodt izraeli–szíriai határon játszódik, ahol a legnagyobb probléma a zsidó államot védeni hivatott katonai bürokrácia túltengése.
Kisebb megszakításokkal lényegében ez az „idilli” állapot jellemezte a határ menti térséget, mióta Izrael 1967-ben az ellene az arabok – köztük Szíria – által indított háborút megnyerve elfoglalta az addig damaszkuszi fennhatóságú Golán-fennsíkot. A hatvanas-hetvenes években Szíria ugyan számtalan rajtaütésszerű támadást indított a terület visszaszerzésére, de sem ezekben az akciókban, sem az 1973-as háborúban nem járt sikerrel. A szíriai–izraeli határ viszonylagos csendjét ezután csupán az izraeli légierő gépei verték fel, amikor szíriai területek fölé mélyen berepülve palesztin milicistákra vadásztak. De emlékezetes a 2007-ben indított izraeli akció is, amikor – noha Damaszkusz cáfolta – Izrael lebombázott egy szíriai atomreaktort. Basar Asszad szír elnök nem torolta meg a légitámadást, mivel apjához, Háfez Asszadhoz hasonlóan ő is kerülte a direkt konfrontációt. Inkább támogatta Libanonban a Hezbollahot és Gázában a szintén Izrael-ellenes Hamász támadásait.
Amióta a hatalmat 12 évvel ezelőtt megörökölte, Basart sokszor hasonlították az apjához, akivel a kilencvenes évektől Izrael – főleg amerikai közvetítéssel – többször tárgyalt a két ország diplomáciai kapcsolatáról és a békeszerződés tető alá hozásáról. Az ifjabb Asszadról nem feltétlenül jobb a vélemény Izraelben, mint az idősebbről. Simon Peresz izraeli államfő például nemrég úgy vélte, „Basar hidegvérű vezető, de csupán apja vérszomját, s nem a bölcsességét örökölte meg”. Noha a kétoldalú viszonyban értek el némi haladást – például a gazdasági kapcsolatokban –, a négy háborúban ellenség Izrael és Szíria végül egyik Asszad idején sem kötött békét.
Ma pedig már az izraeliek – a szíriai helyzet súlyosságát látva – kizártnak tartanak bármiféle megállapodást. „A Golán visszaadásának kérdése egyébként sincs napirenden, főleg most, amikor az egész rezsim összeomlóban van” – mondta a HVG-nek Smadar Peri, a legnagyobb izraeli napilap, a Jediot Ahronot vezető újságírója. „A szíriai helyzet egyáltalán nem tiszta, csak annyi bizonyos, hogy Asszad előbb-utóbb bukni fog” – tette hozzá Peri, aki szerint komoly veszély, ha a szíriai ellenzéket fegyverrel segítik – ahogy Irán teszi –, mert „az az eddiginél is kegyetlenebb polgárháborúhoz vezethet”.
Izraelben tartanak attól, hogy a szíriai események – az arab tavaszhoz hasonlóan – nem hoznak számukra kedvező változásokat, vagyis a szélsőséges iszlamista erők ott is előretörnek. Maoz kétli, hogy Szíriában demokratikus választásokra kerülne sor, az egyiptomi párhuzamokkal kapcsolatban pedig az a véleménye, hogy a kairói vezetésnek továbbra is érdeke Izraellel fenntartani a békét: „Nem mondhatnak le az amerikai pénzekről, és Izrael többszörös katonai erejéről sem feledkezhetnek meg.”
Szíria katonai ereje az utóbbi időben jelentősen nőtt ugyan, de Izraelét még nem érte be. Ennek ellenére az izraelieket aggodalommal tölti el, hogy a szíriai arzenál tömegpusztító fegyverei – a zsidó államot elérni képes rakéták ezrei vagy a vegyi fegyverrel ellátott robbanófejek – szélsőségesek kezébe kerülhetnek. Asszad – vélik Izraelben – megpróbálhatja a Hezbollahnak Libanonba átpasszolni a vegyi fegyvereket, ami újabb kérdéseket vet fel. A válasszal egy minapi izraeli biztonsági konferencián Efrájim Halévi, a Moszad egykori főnöke próbálkozott: „Ha Szíria vagy Libanon olyan lépéseket tesz, amelyek aggodalomra adnak okot, azt Izrael nem tolerálhatja.” Halévi ugyanakkor úgy véli, Szíria és Irán ugyanannak az éremnek a két oldala: Asszad hatalmának gyengülése Irán térségbeli pozíciójának a gyengülését is jelenti, Szíria ugyanis „Teherán Achilles-sarka”.
A legrémisztőbb forgatókönyvnek Izraelben azt tartják, hogy Asszad esetleg végső kétségbeesésében, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva rakétatámadást indít, azt gondolván, hogy ezzel sikerül visszanyerni a tőle elfordult arab vezetők és tömegek szimpátiáját. Izrael – vélik egyes elemzők – ilyen eshetőséget csak megelőző csapással tudna kivédeni.
BŐHM ÁGNES / TEL-AVIV
