Kereken hatvan éve néznek farkasszemet Észak- és Dél-Korea katonái a panmindzsoni határvonalnál, mögöttük teljes arzenállal, változatlan elszántsággal arra, hogy bármelyik pillanatban meginduljanak egymás ellen – tapasztalta a helyszínen tudósítónk.
Vékony betoncsík jelzi Észak- és Dél-Korea határát Panmindzson „békefalu” barakkjai között. Nincs kerítés, szögesdrót vagy útakadály, az észak- és dél-koreai katonák mindössze pár lépésre állnak egymástól farkasszemet nézve. A kép első látásra idilli, mintha nem is a hidegháború évtizedeinek a berlini falénál is kényesebb, ma is puskaporos levegőjű helyszíne lenne, ahol két világrend él egymástól méterekre: a zárt társadalomként működő, sztálinista Észak-Korea és az amerikanizálódás számos jegyét magán viselő, kapitalista gazdasági nagyhatalom Dél-Korea.
A déli oldalon újságírókat kalauzoló amerikai szakértő a közeli hegygerinc felé mutat, mondván, ott vannak azok az ütegek és rakétaállások, ahonnan az északi hadsereg tüzet nyithat a demilitarizált zónára (DMZ), illetve az onnan alig 50 kilométerre lévő Szöulra. Hatvan éve, július 27-én írták alá Panmindzsonban – ami nem lakott terület, a nevét viselő falu elpusztult a koreai háborúban – az 1950-ben Phenjan által, szovjet és kínai bátorításra kirobbantott fegyveres konfliktust lezáró tűzszüneti megállapodást. Békeszerződés azóta sem született, és a félszigetet 250 kilométer hosszan, keresztben – a 38. szélességi fok mentén –, a második világháború után kialakítottal szinte pontosan megegyezően meghúzott határ mindkét oldalán több százezer katona állomásozik, nehéztüzérséggel, rakétákkal, harckocsikkal, bombázókkal, vadászgépekkel fölfegyverezve.
A készültség már a rendszeres phenjani fenyegetőzésekre fittyet hányva nyugodt mindennapi életet élő Szöulban is feltűnő: a metrólejárók lépcsőjén „Óvóhely” felirat látható, az üzletekkel, éttermekkel teli aluljárórendszerek ugyanis szükség esetén menedéket nyújtanak. Az északra vezető többsávos autópálya – amely alkalmas lehet a déli csapatfelvonulásra – jobb oldalán termőföldek, települések és bevásárlóközpontok váltják egymást. Balra viszont végig kerítés, szögesdróttal, őrállásokkal. Túl rajta az Imdzsin folyó fut, amely bár nem határvonal, Északról érkezik, és az óvintézkedést – amit kiegészítenek a vízben lévő hálók és egyéb akadályok – a diverzánsoktól való félelem indokolja. A DMZ előszobájának számító, különleges ellenőrzés alatt álló sávba vezető út utolsó szakaszán váltakozó akadályok kényszerítik szlalomozásra a járműveket, nehogy veszélyesen felgyorsuljanak.
A biztonsági előírások Panmindzsonban is aprólékosak. A formailag ENSZ-ellenőrzés alatt lévő közös biztonsági övezetben, vagyis a határ közvetlen közelében, az amerikai és dél-koreai katonai kísérettel tartott bejáráson – amire évente több tízezer érdeklődőt visznek szigorúan szabályozott formában a kiválasztott utazási irodák – tilos fényképezni a védelmi rendszert. Az északiak útját előbb berobbantható oszlopok, majd aknamező, végül áram alatt lévő kerítés állja. A barakkok elé libasorban kell érkezniük a kíváncsiskodóknak, majd észak felé fordulni, de mindenkit felszólítanak, hogy ne gesztikuláljon az őket távcsővel figyelő északi katonák felé. A középső, kékre festett ENSZ-barakkba – ahol a tárgyalások folynak – mindkét fél számára szabad a bejárás: ha az egyik belép, olyankor a szemközti ajtót zárják és őrzik, de az épületen belül, a tárgyalóasztal közepén is húzódó határvonalat átlépve rövid időre technikailag a másik országban lehet tartózkodni.
A két Korea bizarr módon rivalizál a határövezetben. A déli katonáknak harcművészetekben jártasnak és legalább 173 centiméter magasnak kell lenniük – ez öt centivel nagyobb a lakosság átlagánál –, de az északiakon sem látszik, hogy honfitársaik jó részéhez hasonlóan éheznének. A délieknek kötelező a napszemüveg, hogy az északiak minél kevesebb érzelmet lássanak amúgy is rezzenéstelen arcukon. A barakkok mögött előbb az északi oldalon – ahonnan szintén szerveznek túrákat – épült látogatóközpont, majd miután észrevették, hogy az újabb déli épület magasabb, ráhúztak egy emeletet. A tűzszünetet nemzetközi megfigyelők ellenőrzik, azaz ma már csak az eredetileg az ENSZ által delegált Svédország és Svájc tábornoki rangú képviselője által vezetett kisebb csoport tagjai, Phenjan ugyanis a szocialista világrendszer összeomlása után hazaküldte a csehszlovák és a lengyel felügyelőket.
Csatát vívnak a zászlórudakkkal is. Előbb Dél-Korea állított fel 98,5 méter magasat, rajta 130 kilogrammos zászlóval. Észak-Korea 160 méteres rúddal és 270 kilogrammos zászlóval tromfolt, ám a fizika törvényeit figyelmen kívül hagyta: a lobogó, ha esőben megszívja magát vízzel, olyan súlyos, hogy feldöntené az oszlopot, ezért olyankor lejjebb kell húzni. A déli nemzeti zászló mellett pedig ott díszeleg az ötkarikás lobogó, amelyet Szöul kapott az 1988-as nyári olimpiai játékok megrendezése alkalmából. Az északi zászlórúd egy propagandafalu előtt magasodik, melyet azért építettek, hogy meghozzák a déliek kedvét az átköltözéshez a kommunista paradicsomba. A Patyomkin-településen azonban a házak lakatlanok, a déliek távcsöves megfigyelése alapján az ajtók és az ablakok egy része csak falra festett kép, de a hangszórókból északi forradalmi dalokat sodor az ENSZ-megfigyelőállás felé a szél.
A DMZ és környéke békés, a négy kilométeres sávban háborítatlanul élnek másutt veszélyeztetett állatfajok. Az északiak által fúrt és a déliek által felfedezett alagutak pedig turistalátványosságok, bár az évek során több mint ötven amerikai, legalább ezer dél-koreai és ismeretlen számú észak-koreai veszítette életét különböző incidensekben. 1968 áprilisában például a határon átcsapó északi katonák két-két amerikait és délit meggyilkoltak. A legismertebb támadásban, 1976 augusztusában északiak fejszékkel meggyilkoltak két amerikai katonát, akik az átlátást gátló fákat vágták ki. Az áldozatok egyike a csoportot vezető Arthur G. Bonifas volt, akit posztumusz őrnaggyá léptettek elő, és ma az ő nevét viseli a közös katonai övezetben lévő ENSZ-bázis. A legutóbbi összetűzés 1984 decemberében tört ki, amikor az északiak által szervezett túrán a szovjet Vaszilij Matuszak átszaladt a déli oldalra, ahová húsz katona követte. A húszperces tűzharcban egy déli és három északi katona meghalt, ám Matuszak élve megúszta, és a San Francisco Chronicle amerikai napilap újságírója lett.
NAGY GÁBOR / PANMINDZSON
Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
