Zsebről zsebre

Pikáns helyzetbe kerülhet kinevezése után Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) új, luxemburgi elnöke. A testület vezetőjeként ugyanis együttműködésre kell szorítania országát egy uniós adóvizsgálat ügyében, s a kutakodás olyan törvények kapcsán folyik, amelyeket az ő 18 évig tartó, tavaly decemberben véget ért miniszterelnöksége alatt hoztak. A június óta Luxemburg ellen indított kötelezettségszegési eljárással is fűszerezett huzavonában Brüsszel azt próbálja kideríteni, hogy a nagyhercegség adott-e tiltott állami támogatásnak minősülő adókedvezményt multinacionális cégeknek. Mivel az EU-ban az adókivetés tagállami hatáskör, azt az EB nem vizsgálhatja, ám a szabálytalan szubvenciókat kutatva megpróbálhatja leleplezni és megbüntetni a trükköket.

Brüsszel azt firtatja, milyen alkut kötött az amerikai Apple számítástechnikai cég Írországban, a szintén amerikai Starbucks kávézólánc Hollandiában, valamint a Fiat olasz autógyár finanszírozási üzletága, illetve az Amazon online áruház Luxemburgban. Írország és Hollandia átadta a kért dokumentumokat, Luxemburg viszont vonakodik. A kormányok erősködnek, hogy senkit nem részesítenek különleges elbánásban, az érintett cégek pedig azt hangoztatják, hogy mindenben a törvényeknek megfelelően jártak el. Ez persze azt jelenti például, hogy az amerikai Amazon 2006-ban az EU-ban a legalacsonyabb áfát alkalmazó, a társasági adó kiszámításakor bőkezű levonásokat engedő Luxemburgba költöztette a számlázást végző leányvállalatát. Az Apple pedig Írországban hozott létre olyan vállalati struktúrát, amellyel az USA-n kívüli értékesítése utáni adót tudja meghökkentően hatékonyan minimalizálni.

A 2586 négyzetkilométer területű nagyhercegség a második világháborútól az 1970-es évekig inkább az iparáról volt ismert, és az 1980-as évektől – amikor még csak belga fogorvosok adómenedéke volt – fokozatosan vált az európai integráció legkeresettebb adóparadicsomává. A kedvező adószabályok kidolgozásában Juncker 1989-től pénzügyminiszterként vett részt – a posztot 2009-ig töltötte be –, 1995 után, miniszterelnökként pedig többször is vétót emelt az EU-nak az adóelkerülést korlátozni igyekvő tervei ellen. Ezért is hatott szokatlannak, amikor az Európai Parlament zöld frakciója előtt idén július elején azt hangsúlyozta, hogy a vállalatoknak az unión belül ott kellene a közterheket leróniuk, ahol a nyereségük valójában keletkezik, sőt az adóalap kiszámítására egységes szabályokat kellene hozni.

Ez az uniós törekvés éppen Luxemburgot érintené a legkényelmetlenebbül, ahol több mint 40 ezer holdingot jegyeztek be, a 130 bankban 350 milliárd dollárnyi betét rejlik, s az 550 ezer lakosú nagyhercegségben 3 ezermilliárd dollár értékű vagyont kezelnek, ami a 318 milliós USA után a legnagyobb ilyen összeg. A pénzügyi szektor mesés jólétet kínál Luxemburgnak, ahol az egy főre jutó GDP a világon az egyik legmagasabb, 88 ezer dollár. A banktitokról rövidesen lehullhat a lepel, mert 2015-től Luxemburg is kész automatikusan adatokat szolgáltatni más EU-tagoknak a nála elhelyezett pénzekről. A nagyhercegség nem számít katasztrófára, úgy véli, a kezelt vagyon legfeljebb 5 százaléka kereshet magának új otthont.

Az eurózóna gazdasági növekedésének második negyedévi lefékeződéséről érkező hírek tovább növelhetik az elszántságot a multinacionális cégek illékony profitjának megfogására az EU-ban. Brüsszelben úgy becslik, az adóelkerülés évi ezermilliárd dollárral rövidíti meg az államkasszákat. Bár Algirdas Semeta, a távozó EB adóügyekért felelős litván tagja, talán a hivatalából fakadó optimizmustól vezetve, lát esélyt az adóparadicsomi állapotok teljes felszámolására, bármilyen közös adójogi szabályhoz konszenzusra van szükség a 28 tagállam között. Biztatóaknak tartják viszont a tagországok egyéni erőfeszítéseit, amelyek egyik emblematikus lépése volt, amikor idén tavasszal egy müncheni bíróság három és fél év letöltendő börtönre ítélte Uli Hoenesst, a Bayern München német futballklub befolyásos elnökét, aki eurómilliókat rejtett el az uniós előírásokhoz kelletlenül alkalmazkodó Svájcban.

Brüsszel szigorító lépéseit segítheti, hogy a 34 fejlett ipari országot tömörítő OECD is azon dolgozik, legyen vége az „agresszív adótervezés” aranykorának, s a célpontot a párizsi székhelyű szervezet is a multinacionális cégekben látja. Az ügy érdekében nemzetközi összefogást sürgetők úgy vélik, a jelenlegi játékszabályokat még az 1920-as években, a Népszövetség idején írták, amikor a nagyvállalatok nem mozogtak olyan szabadon a világgazdaságban, ám azokat a globalizáció és az internetes kereskedés lehetősége mára teljesen idejétmúlttá tette. A számos karibi adóparadicsomot jobb „viselkedésre” szorító OECD júliusban vaskos jelentést hozott nyilvánosságra arról, milyen lépéseket kellene tenniük a bankoknak és a kormányoknak az információcsere javítására. Az ötleteket a húsz vezető gazdasági hatalomnak (G20) az ausztráliai Cairnsben szeptemberben tartandó pénzügyminiszteri konferenciáján vitatják meg, s az OECD máris lát biztató jeleket. Az USA, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és számos más ország által ajánlott kedvezményes önbevallás révén az offshore adóparadicsomokból 2009 óta több mint félmillió adófizető legalizálta kimenekített vagyonát, ami 37 milliárd eurós bevételt jelentett a kormányoknak.