Keleti csiki-csuki

Nagyot ugrott a dél-koreai vas- és acélipari vállalatok részvényeinek árfolyama a múlt pénteken, miután Szöul bejelentette: csatlakozik a Peking kezdeményezésére alakuló Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bankhoz (AIIB), amely március 31-éig várta az alapító tagokat. A dél-koreai pénzügyminisztériumban nem is titkolták, hogy abban bíznak, körön belül kerülve nekik is bőven jut az új regionális pénzintézet által finanszírozott programok beruházási megbízásaiból. Hasonló reményeket táplál az a több mint harminc ország, amely a határidőig jelezte szándékát a részvételre a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává emelkedett Kína gründolta intézményben.

Dél-Korea csatlakozása csak még nyilvánvalóbbá tette az amerikai erőfeszítések látványos kudarcát, Washington ugyanis igyekezett megakadályozni szövetségeseit, hogy engedjenek Peking csábításának. Az USA az AIIB létrehozásáról szóló – akkor még 21 ázsiai és csendes-óceáni ország által aláírt – szándéknyilatkozat tavaly októberi megszületése óta fúrta a tervet, amelyben az 1944-ben kialakított úgynevezett Bretton Woods-i nemzetközi pénzügyi rendszer hegemóniájának aláásására irányuló elképzelést lát. Barack Obama amerikai elnök akkor, néhány nappal a ceremónia előtt telefonos rábeszéléssel tántorította el a csatlakozástól Tony Abbott ausztrál kormányfőt, ám a múlt szombaton Oroszország és Hollandia társaságában immár a kontinensnyi ország is kifejezte, hogy alapító részvényes szeretne lenni.

Az USA által szorgalmazott egységfronton az első repedés akkor keletkezett, amikor Új-Zéland januárban bejelentkezett az új regionális banknál. A gátszakadást viszont az hozta el, amikor március közepén az amúgy az USA-val hagyományosan ápolt különleges kapcsolatára büszke Nagy-Britannia tett így. A magát a kínai jüan európai offshore központjává pozicionálni igyekvő Londonban ki is fejezték, hogy gazdasági érdekből cselekszenek. David Cameron brit kormányfő pedig – aki ügyet sem vetett a külügyminisztériuma fenntartásaira – már korábban megtette a maga keleti nyitását, jelképesen is: az utóbbi időben nem fogadta a dalai lámát, a Peking által annektált Tibet vallási vezetőjét. Nagy-Britannia példáját napokon belül követte három másik nagy európai gazdasági hatalom, Franciaország, Olaszország és Németország, pedig Berlint John Kerry amerikai külügyminiszter személyesen igyekezett eltántorítani a lépéstől. És jöttek a többiek: Luxemburg, Dánia, Ausztria és Svájc is kérte, hogy az AIIB alapító részvényese lehessen, s így tett a határidő közeledtével Törökország és Brazília is.

A lassuló gazdasági növekedés közepette a hazai stabilitást a korrupcióellenes hadjárattal garantálni igyekvő, a 2012-es ütemezett pekingi hatalomváltással pártfőtitkár-államfővé vált Hszi Csin-ping maximálisan kihasználja a hatalmas kínai piac vonzerejét. Az AIIB-hez csatlakozók ugyanis jól felfogott érdeküknek megfelelően cselekedtek. A saját hadseregén kívül 28 500 amerikai katona által is védett Dél-Korea exportjának már csaknem a negyede talál utat Kínába, míg az USA-ba csak a nyolcada. Németországnak pedig Kína a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, így nem csoda, hogy Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem hallgatott amerikai kollégájára, s Berlinben úgy döntöttek, nem maradhatnak a partvonalon, ahol az USA legfontosabb szövetségesei közül a hét elején már csak Japán volt található.

Washingtonban füstölögnek ugyan, de az USA csak magát okolhatja az arculatvesztéssel járó gazdaságdiplomáciai kudarcért. Az AIIB megalapításában közrejátszott ugyanis, hogy a washingtoni kongresszus nem hajlandó jóváhagyni az IMF-kvóták – és vele a szavazati jogok – hozzáigazítását a XXI. századi gazdasági realitásokhoz. A demokrata párti Obama-kormány már öt éve megkötötte az alkut, amely Washington vétójogának megtartása mellett nagyobb súlyt adott volna a feljövőben lévő országoknak, Kínán kívül például Indiának és Brazíliának is, ám a világ húsz vezető gazdasági hatalma közül csak az USA nem ratifikálta a megállapodást. Az immár a kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusok nem is a kvótaátrendezés miatt állnak ellen, hanem az ezzel egy időben végrehajtandó forrásátcsoportosítást kifogásolják. Azt állítják, az IMF abból is a gazdag, de súlyosan eladósodott EU-tagállamok megmentését folytatná, amire szerintük már így is túl sok pénzt fordított.

Az AIIB létrejötte persze a világgazdasági dominanciáért folytatott küzdelem, és benne Kína előretörésének fontos állomása. Azt korábban a Világbank mellett az új intézmény legnagyobb vetélytársának tartott – az USA és Japán ellenőrzése alatt álló – Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) becsülte meg, hogy 2010–2020 között mintegy 8 ezermilliárd dollárnyi infrastrukturális beruházásra van szükség Ázsiában, ahol erre leginkább Kínának van pénzügyi és építési kapacitása, amivel meghatározó szerepet játszhat. Így az AIIB-hez csatlakozók lelkesedését nem törte meg, hogy a pekingi székhelyűnek tervezett új bank pontos tulajdonosi struktúrájáról még csak találgatások folynak – ezek szerint 75 százalék jutna az ázsiai és a csendes-óceáni térség országainak –, és nem világos, hogy Kínának vétójoggal felérő pakettje lenne-e. Az USA nyugati szövetségesei mindenesetre hangsúlyozzák, hogy alapítóként mindent megtesznek azért, hogy Washington hivatalosan hangoztatott aggodalmaira rácáfolva az AIIB működése átlátható, korrupciótól mentes, és a környezetre odafigyelő legyen – ami egyelőre nemigen jellemző Kína külföldi hitelnyújtásaira.

Az IMF és a Világbank fémjelezte Bretton Woods-i rendszer amerikai és európai hegemóniáját kifogásoló Kína már korábban is igyekezett gazdasági szövetségi rendszert kiépíteni. Ilyen a 2001-ben útjára indított – politikai és katonai elemeket is tartalmazó – Sanghaji Együttműködési Szervezet, amelynek Kína mellett Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán a tagja. Ez a munkanyelvként a kínait és az oroszt használó szerveződés azonban éppúgy nem mutat túl sok életjelet, mint a tavaly az úgynevezett BRICS-országok – Kínán kívül Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika – által sanghaji központtal életre hívott Új Fejlesztési Bank. Az AIIB viszont nem állna magában. Az elképzeléseit legutóbb a davosi Világgazdasági Fórum ázsiai megfelelőjének szánt, Hajnan szigetén tartott múlt hétvégi Boao Fórumon kifejtő Hszi mellé tenné az Ázsiát Európával és Afrikával a régi kereskedelmi útvonal mintájára összekötő Selyemút Gazdasági Övezetet, valamint a XXI. Századi Tengeri Selyemutat – természetesen Kína vezető szerepével.

NAGY GÁBOR