A miniszterelnök a hétvégén Tusványoson tartott beszédében kitért a magyar oktatás finanszírozására is. Elérendő célnak, a háborúból való kimaradás egyik feltételének nevezete, hogy az ország „humánerőforrás-fölénybe” kerüljön a nemzetközi versenyben.
Hogy pontosan mi ez a vágyott fölény, azt nem határozta meg (csak annyit mondott, hogy ezt Klebelsberg Kunóék még kultúrfölénynek nevezték), viszont kijelentette, hogy „ma Európában a nemzeti össztermék arányában Magyarország költi a legtöbbet az oktatásra, de a felsőoktatásra biztosan”.
(Beszélt Orbán még arról is, hogy „három magyar egyetem a világ első két százalékában, és kilenc magyar egyetem a világ első öt százalékában van”. Valójában itt sincs okunk a derűlátásra, nem javultak az utóbbi húsz évben ténylegesen a magyar egyetemek, de erről egy későbbi cikkünkben írunk majd.)
Hogy honnan szedte ezeket az adatokat Orbán Viktor, az a beszédből nem derült ki – igaz, ebben a műfajban nem is szoktak ilyen részletekbe merülni. Így viszont
sokakban felmerülhet a gyanú, hogy az adatok légből kapottak.
Ha tényleg ilyen sok pénzt költünk az oktatásra, akkor miért omladoznak az iskolaépületek, miért nincs elég pedagógus, és miért szóltak eddig a nemzetközi statisztikák arról, hogy Magyarország Európában egyike azon országoknak, amelyek a legkevesebbet költik a területre?
