Szomszédsági viták

Zágráb felmondhatja azt a 2009-es horvát–szlovén egyezséget, amely egy nemzetközi döntőbíróságra bízta a Pirani-öböl területi vizeinek megosztását, s ezzel újra kiélezheti a két ország közötti területi vitát. A horvátok számára az szolgálhat indokként a megállapodásból való kihátrálásra, hogy kiderült: Jernej Sekolec, a döntőbíróság szlovén tagja egy telefonbeszélgetésben tájékoztatta a testülethez rendelt állandó szlovén képviselőt, Simona Dreniket arról, hogy a döntőbíróság tagjai hajlanak Ljubljana álláspontjának támogatására. Azaz Szlovéniának ítélnék az Isztria-félsziget északi részén lévő Pirani-öböl területének 75 százalékát, s ezzel az ország közvetlen kijáratot szerezne a nemzetközi vizekre.

A szabályok szerint azonban a két szlovén képviselő nem beszélhet egymással, így Zágráb azzal érvelhet, hogy szomszédja megszegte az alapvető előírásokat. Sekolec és Drenik azonnal lemondott tisztségéről, a ljubljanai kormány pedig azt állítja, semmi köze a szabálytalan beszélgetéshez, a kabinet tagjai nem is tudtak arról. A Pirani-öböl ügyének súlyát mutatja, hogy emiatt késett Horvátország EU-csatlakozása, mert Ljubljana egy ideig megvétózta a horvát integrációt, s a blokádot csupán a döntőbíróságról született megegyezés tető alá hozása után oldotta fel.

Horvátország közben másik szomszédjával, Boszniával is területi vitába bonyolódott. Szarajevó azt kifogásolja, hogy Zágráb úgy építene hidat a Horvátországot két részre szakító Neum városa mellé, hogy azzal gyakorlatilag elzárná a Boszniához tartozó adriai kikötővárost a tengertől. A Neumhoz vezető öbölben épülő Peljesac-híd 55 méter magas pillérei között ugyanis 268 méter lenne a távolság, míg Szarajevó 65 méteres pilléreket szeretne, azokat is csak 500 méterenként, hogy egymás mellett is elférjenek a nagyobb hajók. A vita egyelőre igencsak költői, hiszen Neumban nincs komoly teherkikötő, Bosznia leginkább a Horvátországhoz tartozó Ploce kikötőjét használja.