Az emberi tényező

Alig erősítették meg hivatalosan, hogy szombaton egy texasi luxusranchon meghalt a 79 éves Antonin Scalia főbíró, máris egymásnak feszültek a republikánusok és a demokraták. Az alkotmánybírósági szerepet is betöltő legfelső bíróságon ugyanis nem egyszerűen megüresedett egy hely: az erőviszonyok négy évtized után változhatnak meg, ha Barack Obama demokrata elnök egy újabb liberális főbírót is kinevezhet a testületbe, amelyet az 1970-es évek eleje óta konzervatív jogászok uraltak. Egy stabil liberális többség pedig számos társadalmi kérdésben – az abortusztól a szavazati jog meghatározásán keresztül a halálbüntetés megítéléséig – gyökeresen más irányba fordíthatja Amerikát. Érzik ezt a republikánusok és a demokraták, ezért a vándorcirkusszá silányult elnökjelölt-állító maratonjuk sokkal komolyabb téttel járó küzdelemmé vált annál, mint hogy ki költözhet be 2017-ben a Fehér Házba.

Az ellenfelei által is elismerten briliáns módon érvelő Scalia ugyan soha nem emelkedett a legfelső bíróság elnökévé, és sokkal többször kisebbségben maradt, mint szeretett volna, mégis alapvetően meghatározta a testület működését. Amikor 1986-ban Ronald Reagan elnök kinevezte, a legfelső bíróság még élőnek és mozgásban lévőnek tekintette az alkotmányt – valahogy úgy, ahogyan Magyarországon Sólyom László a láthatatlan alkotmányról beszélt –, vagyis annak rendelkezéseit igyekezett a jelen körülményei között értelmezni. Scalia viszont annak a harcos híve volt, hogy az alkotmányt kizárólag eredeti állapotában lehet szemlélni, úgy, ahogyan a XVIII. század végén az USA alapító atyái megfogalmazták.

Ez azt jelentette például, hogy értelmezésében a washingtoni kormány nem vonhat magához olyan jogokat, amelyek az alaptörvényben – illetve a hozzá fűzött 27 kiegészítésben – nem illették meg, azok ugyanis a szövetségi államoknak járnak. A melegek házasságának tavalyi engedélyezéséhez fűzött vitriolos kisebbségi ellenvéleményében is arra hivatkozott, hogy ha a többségi jóváhagyó döntés alapjául szolgáló, a törvény előtti egyenlőséget garantáló 1868-as tizennegyedik kiegészítés idején az egyneműek frigyének tilalma nem volt alkotmányellenes, akkor ma sem lehet az. A rendkívül megosztó Scalia – a republikánusok imádták, a demokraták gyűlölték karcos véleményéért és konzervatív kérlelhetetlenségéért – az alkotmány eredeti értelmezésében csak közelíteni tudta a testület álláspontját a sajátjához. Azt a törekvését viszont a liberális főbírók is többé-kevésbé átvették, hogy az alkotmányossági vizsgálat során eléjük kerülő jogszabályokat is lehetőleg azok szövege alapján értelmezzék.

Az alkotmány rendelkezései szerint Obama új főbírót jelölhet, és az elnök – Scalia pályafutásának udvarias méltatásával egy időben – leszögezte, hogy élni is kíván ezzel a jogával. Ezzel lehetősége nyílik, hogy akár egy generációra bebetonozza a liberális többséget a legfelső bíróságban, ahová korábban Sonia Sotomayort és Elena Kagant nevezte ki – a megbízatás élethossziglan vagy lemondásig szól. A liberális szárnyat velük együtt alkotja Stephen G. Breyer és – az ideológiai ellenfelével, Scaliával egy modern operában is megénekelt mély barátságot ápoló – Ruth Bader Ginsburg. Ha hozzájuk csatlakozik egy legfeljebb ötvenes éveiben járó, Obama kinevezte főbíró, akkor a demokraták szívéhez közel álló ügyekben hosszú időre garantált az ügydöntő ötfős liberális többség, mert az ellentáborban csak John Roberts, a testület elnöke, valamint a hallgatag Clarence Thomas és az alapvetően konzervatív, de gyakran a mérleg nyelvének szerepét betöltő Anthony Kennedy marad.

Az elnök jelöltjéről viszont a szenátus dönt, amely 1789 és 2010 között – amikor a legutóbb kinevezett tagot, Kagant jóváhagyták – a 160 főbíróaspiránsból 124-et erősített meg, 11-et pedig leszavazott (a többiek jelölését általában visszavonták). Ilyenre legutóbb 1987-ben került sor, amikor a Reagan által előterjesztett Robert Bork kinevezését a demokrata többségű szenátus szenvedélyes támadásokkal tűzdelt vita után elutasította. A felsőházat jelenleg uraló republikánusok most ezt a példát emlegetik, válaszul a demokraták azon érvelésére, hogy alkotmányos kötelességük lenne Obama jelöltjét jóváhagyni. Az viszont a két fél érdekelvűségét mutatja, hogy 2007-ben a demokraták hangoztatták, hogy ha az idős Stevens vagy Ginsburg helye valamiért megürülne, nem lenne szabad George W. Bushnak egy harmadik konzervatív főbírót jelölnie, s akkor ezt a republikánusok minősítették az alkotmányt semmibe vevő obstrukciós ötletnek.

Most viszont Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője vonná meg Obamától a jelölés lehetőségét, és véleményéhez gyorsan csatlakozott a párt elnökjelöltségéért küzdők közül Ted Cruz texasi és Marco Rubio floridai szenátor. Szokatlan módon Donald Trump képviselte az észszerűséget, amikor azt mondta, Obama jelöljön, hiszen ez joga, a szenátus pedig addig halogassa a szavazást, amíg – a novemberi választás előtt – kifutnak az időből. A demokrata elnökjelölt-aspiránsok, Bernie Sanders és Hillary Clinton ellenben azt hangsúlyozták, hogy a szenátus akkor jár el az alkotmánynak megfelelően, ha napirendjére tűzi és meg is szavazza az elnök jelöltjét.

Scalia halála új dimenzióba helyezte a választási küzdelmet. A republikánus és demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben előtérbe kerülhet az, hogy ki képes novemberben legyőzni az ellenfelet – ezt az eddig egyaránt kudarcos Jeb Bush volt floridai kormányzó és Hillary Clinton hívei hangoztatják. Már nem elég a Fehér Házat birtokolni, a szenátust is kell, s a hétvégétől ez a „kettős kötés” vált mindkét párt legfontosabb céljává. A republikánusok 54 fős biztos többséggel rendelkeznek a kongresszus felsőházában, ám nekik 24 szenátori helyet kell megvédeniük, míg az őket máris obstrukcióval vádoló demokratáknak csak tízet. A két tucat republikánus közül pedig többen is olyan államban szenátorok, ahol a demokraták esélyt látnak a mandátum megszerzésére, s reményeik szerint szenátusi többséggel és Clintonnal elnökként olyan liberális főbírót jelölhetnek, amilyennel a kompromisszumkészebb Obama nem próbálkozna.

A „milyen Amerikát akarunk?” kérdés egy csapásra a kampány legfontosabbjává vált, ám a liberálisok máris néhány ügyben nyerésre állnak. Az amerikai törvények szerint ugyanis ha a legfelső bíróság tagjainak szavazatai 4:4 arányban oszlanak meg – ilyen korábban is előfordult, ha valaki érintettség miatt nem voksolt –, akkor az alkotmányossági vizsgálat alá került fellebbviteli bírósági döntés marad érvényben; igaz, nem válik országos precedenssé, és csak az érintett államban, illetve államok körében alkalmazható. Így a testület által júniusig tárgyalni tervezett esetek közül a Scalia szavazatával biztosra vett vereség helyett a kaliforniai közalkalmazotti szakszervezetek győzelmével végződhet a vita arról, hogy a nem tagok továbbra is kötelezhetőek-e tagdíjfizetésre.

Két, a demokraták szerint a kisebbségek szavazati jogát korlátozó döntés alsóbb szintű bírósági eltörlése szintén érvényben maradhat, ahogy az egészségbiztosítás által finanszírozott fogamzásgátló tabletták rendszerével szembeni egyházi keresetek elvetéséről szóló is. A döntetlennel a konzervatívok nyerhetnek viszont azzal, hogy hatályban marad az a fellebbviteli bírósági határozat, amely az előírások szigorításával drasztikusan korlátozza Texasban az abortuszklinikák számát. Az pedig Kennedyn múlik, hogy csak Texasban vagy az egész országban odalesz az egyetemi felvételinél az afroamerikaiaknak előnyt nyújtó úgynevezett affirmative action rendszere: mivel Kagan korábban legfőbb államügyész-helyettesként a kormányt képviselte, főbíróként nem szavaz, így a liberálisok kisebbségben maradnak, ha Kennedy nem csatlakozik hozzájuk.

NAGY GÁBOR