„Az emberek sorra mentek oda az orvosi köpenyt viselő munkatársaimhoz, s ajánlották fel megvételre egyik veséjüket” – mesélte újságíróknak Farhat Moazam, az egyik iszlámábádi orvosi kutatóintézet vezetője. Az intézetvezető, aki eredetileg egészen más céllal utazott a térségbe, ezután kutatásba kezdett, s kiderítette, az ázsiai ország legnagyobb tartományában, Pandzsábban egész falvak élnek abból, hogy a fiatalok pár száz dollárnak megfelelő összegért eladják a fél veséjüket.
A példa nem egyedi, a 2004. decemberi indonéziai szökőár túlélőinek otthont adó egyik dél-indiai táborban például sok évvel a több százezer áldozatot követelő természeti csapás után is tömegesen operálták ki a koldusbotra jutott menekültek veséit. A közelmúltban véget ért vizsgálatból kiderült, hogy az operációkban 52 indiai kórház orvosai vettek részt, s a feketepiacra dolgozó sebészek több ezer embert nyomorítottak meg. A szervkereskedők általában 3-3 ezer dollárt ígértek áldozataiknak, ám többségük végül a felajánlott összeg töredékét kapta csak meg, miközben a közvetítők vesénként 3-4 ezer dollárt tettek zsebre.
Világszerte évenként több mint tízezer ember adja el valamelyik szervét – a vesék után a májból leválasztott darabok fogynak a legjobban –, ami azt jelenti, hogy a műtétek tizedében illegális forrásokból származó szerveket ültetnek be a pénzes megrendelők testébe. A lebukás veszélye minimális, a szakértők szerint a műtéteket végrehajtó kórházak nem tesznek komoly lépéseket arra, hogy kiszűrjék az illegális forrásokból érkező életmentő szerveket.
A nyomorgó ázsiai – vagy a magasabb árat kérő, de még mindig megfizethető romániai vagy moldovai – donorok mellett a kínai politikai foglyok számítanak a másik fő beszerzési forrásnak. Bár Peking tagadja, hogy a halálra ítélt bűnözők, illetve politikai foglyok szerveivel az állam kufárkodna, több olyan dokumentumfilmet is bemutattak már, amelyek orvosok és ápolók beszámolóira hivatkozva állították, hogy az alapos kivizsgálás után kivégzett emberek belső szervei egy-két órán belül már egy pekingi kórház műtőjébe, s onnan a szerencsés betegek testébe kerültek. Miközben Kínában állítólag évente legalább tízezer transzplantációt hajtanak végre, s ebből a hatóságoknak legalább egymilliárd dolláros bevételük származik, a kivégzettek családtagjai semmiféle kompenzációt nem kapnak.
Bár a szervkereskedők sokszor nem riadnak vissza az erőszaktól – Kínában is találtak már olyan kivájt szemű kisgyermeket, akinek szemgolyóiból a szaruhártyát operálták ki, Angliában pedig az utolsó pillanatban mentettek meg egy bűnözők által elrabolt és „szétszedésre” ítélt afrikai kislányt. Szakértők szerint nem igazak azok a városi legendák, amelyek szerint gyakran előfordul, hogy egy-egy átmulatott éjszaka után a bűnözők által elkábított áldozatok jéggel telirakott kádban, fél vesével ébrednének. Az ilyen műtétet ugyanis nem lehet konyhaasztalon végrehajtani, a vesék csak akkor használhatók, ha szakszerűen, steril körülmények között, szakértők emelik ki. A donorra váró betegek számára is jobb, ha egy közeli kórházban, beavatkozásra előkészítve várnak, mert ebben az esetben jobb minőségűek és tovább használhatók a beültetett szervek.
Ahogy javulnak a műtéti technikák, növekszik a középosztály létszáma, és hosszabbodik az átlagéletkor, úgy bővül a szervek iránti igény. Az USA-ban jelenleg mintegy 120 ezren, Európában 60 ezren várnak átültetésre, s miközben naponta tucatnyian halnak meg azért, mert nem érkezik meg a megfelelő szerv, évről évre nyílik a várólistán szereplők, illetve a transzplantációk száma közötti olló.
Több multinacionális cég azzal próbálkozik, hogy rávegye az embereket a haláluk utáni donorságra. Az Apple például legújabb operációs rendszerébe, az ősztől letölthető iOS 10-be beépítette az amerikai donornévjegyzékhez való egyszerű csatlakozás lehetőségét. „Mindennap láttam, ahogy vár, s ahogy reménykedik. Sohasem fogom elfelejteni” – mesélte Tim Cook, az Apple vezérigazgatója Steve Jobs cégalapítóról, aki maga is hosszú ideig várt a szervátültetésre, s végül két évvel az operáció után, 2011-ben halt meg hasnyálmirigyrákban. Korábban a Facebook közösségi oldalnak is volt hasonló kezdeményezése, ám a kezdeti sikerek után elült a lelkesedés, miután a felhasználók túl bonyolultnak tartották a jelentkezési folyamatot.
| Transzplantációs mérföldkövek |
1906. A francia Mathieu Jaboulay egy disznó-, illetve kecskevesét ültetett be egy-egy emberbe, az operáció után a betegek néhány napon belül meghaltak. Hasonlóan járt Bécsben a Pécsett, Ulmann Imreként született Emerich Ullmann két betege is, akiket majomvesékkel próbáltak meg életben tartani. 1954. Bostonban Joseph Murray és David Hume egy ikerpár tagjai közötti vesetranszplantációt hajtott végre. A donor 2010-ben halt meg 79 évesen, testvére nyolc évvel élte túl a műtétet. 1962. Murray és Hume első olyan sikeres átültetése, ahol a vesét halottból emelték ki. 1963. Az első sikeres tüdőátültetés, a műtét az amerikai James Hardy nevéhez fűződik. 1967. Az első májátültetés, az operációt Denverben Thomas Starzl végezte el. Ugyanebben az évben ültetett át szívet Dél-Afrikában Christiaan Barnard professzor. 1981. Egyszerre ültetett át egy tüdőt és egy szívet az amerikai Brice Reitz. 1989. Az első sikeres vékonybél-átültetés egy gyermekbe, a műtétet a francia Olivier Goulet hajtotta végre. 1992. Pávián máját ültették át emberbe. A Pittsburghben végzett műtétet Satoru Todo, Andreas Tzakis és John Fung végezte, de jelen volt Thomas Starzl is. 1998. Az első sikeres kézátültetés az ausztrál Earl Owen és a francia Jean-Michel Dubernard nevéhez fűződik. 2005. Az első részleges arcátültetés, ismét Jean-Michel Dubernard volt az orvos. 2010. Az első teljes arcátültetést Spanyolországban hajtották végre. A beteg egy 31 éves férfi volt, akinek arcát pisztolylövedék roncsolta össze. |
Mások alapvető reformokat javasolnak, például a feketepiac legalizálását, azaz a kereskedelem szabályozását, a szerveladás engedélyezését, s hivatalos árlista létrehozását. A legalizációt pártolók azzal érvelnek, hogy így mindenki jobban járna: a donorok normális körülmények között válnának meg eladott szervüktől, a szervezett alvilágot kikapcsolnák a folyamatból, lerövidülnének a várakozási listák, s jobban járnának a fejlett országok egészségpénztárai is, hiszen sokkal kevesebb pénz menne el a transzplantációra váró betegek kezelésére, például a dialízisre.
De népes az ellenzők tábora is. Ők úgy vélik, a szervkereskedelem törvényesítése még inkább kiélezné az emberek közötti egyenlőtlenségeket, s emellett nem is feltétlenül eredményezné a donorok számának növekedését. Például azért sem, mert a családtagok az eddiginél kevésbé lennének hajlandók átadni saját szervüket beteg hozzátartozójuknak, inkább körülnéznének, van-e alkalmas szerv a piacon.
Irán az egyetlen ország, ahol jelenleg legális a szervkereskedelem. Ott a hivatalos ár mellett a donorok „ajándékot”, azaz pluszösszeget is kapnak átadott szervükért. Bár sokan állítják, a perzsa államban is bűnözők kajtatnak a donornak kinézett szegények után, iráni állítások szerint az ország polgárai tudják, hogy nem kell közvetítőkre hagyatkozniuk, ha lemondanak valamelyik szervükről, mert közvetlenül megkereshetik a betegeket tömörítő érdekvédelmi szervezeteket.
