szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az FBI másképp látja.

Az Iszlám Állam az Amaq hírügynökségen keresztül közölte, a férfi a terrorszervezet katonája volt, néhány hónapja tért át az iszlám hitre, radikalizálódott és csatlakozott az Iszlám Államhoz.

De a merényletet sokkal inkább inspirálhatta és nem megszervezhette az ISIS. Az FBI az Iszlám Állam bejelentése után is azt közölte, egyelőre semmit nem talált, ami arra utalna, hogy az ámokfutónak bármilyen kapcsolata lett volna terrorita szervezetekkel.

Legalább ötvennyolc halottja és több mint 500 sérültje van annak a Las Vegas-i merényletnek, ahol egy 64 éves férfi lövöldözött. A férfi egy szálloda 32. emeletéről fesztiválozókra nyitott tüzet.

Az elkövető, Stephen Paddock öngyilkos lett, szállodai szobájában tíz fegyvert találtak.

(AFP, AP, El Mundo)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bemutatta budai parlamenti képviselőjelöltjeit a Momentum

Bemutatta budai parlamenti képviselőjelöltjeit a Momentum

A református egyháznak adná az Ódry Színpadot az SZFE kuratóriuma

A református egyháznak adná az Ódry Színpadot az SZFE kuratóriuma

Csak most nevezték ki az Intel új főnökét, de máris beleállt az Apple-be

Csak most nevezték ki az Intel új főnökét, de máris beleállt az Apple-be