szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A támadásban hat ember sérült meg. Egy 28 éves férfi lövöldözhetett, aki korábban az Északi Liga önkormányzati képviselőjelöltje volt, de nem választották meg.

Tüzet nyitott az utcán a járókelőkre egy autóból egy férfi szombaton a közép-olaszországi Macerata városban és kizárólag afrikai bevándorlókra célzott, hatan sebesültek meg – közölte a rendőrség. A lövöldözőt őrizetbe vették a hatóságok, majd Paolo Gentiloni kormányfő és Marco Minniti belügyminiszter megbeszélést tartott.

Paolo Gentiloni miniszterelnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón felelősségteljes magatartásra szólította fel az olasz politikai erőket. Semmilyen bűncselekményt nem lehet ideológiával igazolni – mondta. Hozzátette: "az olasz állam különösen keményen fog fellépni azok ellen, akik erőszakot terjesztenek, állítsuk meg ennek veszélyét, a gyűlölet és erőszak nem oszthat meg bennünket".

MTI/EPA/Angelo Carconi

A férfi Macerata utcáin a kocsijából adott le lövéseket. Szándékosan színes bőrű embereket vett célba. Hat közép-afrikai bevándorló sebesült meg, öt férfi és egy nő, 21 és 33 év közöttiek: négyüket már kiengedték a kórházból, kettőjük állapota súlyosabb, mert a lövések végtagjaikat érték.

Macerata polgármestere kijárási tilalmat rendelt el, amelyet időközben feloldottak.

A férfi végül kiszállt a kocsiból és megadta magát: olasz nemzeti színű zászlót terített a vállára, és magasba lendítette a karját az olasz fasizmus idejéből ismert köszöntéssel.

MTI/EPA/Guido Picchio

A hatóságok szerint a 28 éves férfi büntetlen előéletű, 2017-ben az Északi Liga párt önkormányzati jelöltje volt, de nem választották meg.

A lövöldözés kapcsolatban állhat azzal, hogy Maceratában pár nappal ezelőtt egy 18 éves olasz lány feldarabolt holttestére bukkantak rá két bőröndben. A gyilkosság elkövetőjeként egy nigériai származású bevándorlót vettek őrizetbe a hatóságok. Az áldozat és a gyilkossággal vádolt nigériai férfi is drogfüggő volt. A meggyilkolt lány még működő Facebook-profilján számos idegengyűlölő, migránsellenes komment jelent meg. A szombati lövöldözés szemtanúi a támadó autóját is azon a környéken is látták, ahol az olasz lány holttestét megtalálták.

A Maceratában élő nigériai közösség szombat délutánra szolidaritási megmozdulást tervezett a meggyilkolt lány emlékére, ezt a lövöldözés miatt elhalasztották.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!