„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Három, felügyelet nélkül hagyott kisgyerek halt meg egy erdélyi faluban, a Maros megyei Erkeden (Archita) vasárnap, amikor tűz ütött ki a házban.
A helyszínre érkezett tűzoltók eszméletlen állapotban találták a füstmérgezést és égési sérüléseket szenvedett 10 hónapos, 2 éves, illetve 4 éves gyereket, akiket már nem sikerült újraéleszteniük - közölte az Agerpres hírügynökség.
Megállapították, hogy a lángok egy nyitva hagyott kályhából csaptak fel, amely a gyerekek ágyának közelében volt. A kiskorúakat az anyjuk magukra hagyta, amíg ő enni adott az állatoknak.
A román katasztrófavédelem ismét figyelmeztette a lakosságot, hogy szigorúan tilos gyereket felügyelet nélkül hagyni olyan helyiségben, ahol fűtőberendezés van működésben. A lakástüzek oka legtöbbször az őrizetlenül hagyott tűz és leggyakoribb áldozatai a magukra hagyott gyerekek.
A képünk illusztráció.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.