A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Wall Street Journal szerint a jemeni húszik beszélték ki iráni szövetségesük tervét, de nem tudni, mennyire vehető ez komolyan.
A jemeni húszik újabb Szaúd-Arábia elleni iráni támadásra figyelmeztetnek - írta diplomáciai forrásokra hivatkozva vasárnapi számában a The Wall Street Journal című amerikai lap.
A lap bejrúti diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy fogalmazott: húszi milicisták vezetői azért jelezték a várható új támadásokat, mert Teherán nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy vegyenek részt az akcióban.
A The Wall Street Journal megjegyezte: nem tudni, mennyire vehető komolyan a húszik bejelentése, de állítólag Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat szintén informálták az újabb támadások veszélyéről.
Mohamed Abdesz-Szalám húszi szóvivő cáfolta, hogy a húszik bármiről is értesítették volna nyugati diplomatákat, Irán ENSZ-képviselete New Yorkban pedig nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
A lap úgy tudja, nézetkülönbségek vannak a húszi csoportok között az Iránhoz fűződő kapcsolatokat illetően, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok pedig megpróbált egyes húszi vezetőkkel tárgyalni, hogy rávegye őket a távolodásra Irántól. Egyes húszi csoportok úgy vélik, hogy Irán támogatása az egyedüli reményük a győzelemre a Szaúd-Arábia vezette koalíció elleni háborúban. A 2014 óta tartó polgárháború eddig csaknem 100 ezer halálos áldozatot követelt.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap New Yorkban tárgyalásokat folytatott Barham Salih iraki elnökkel és Tamím bin Hamád Al Táni sejkkel, Katar emírjével, sajtóértesülések szerint a többi között Iránról is. Szerdán az ENSZ-közgyűlés ülésszakának alkalmával az Egységesen a Nukleáris Irán ellen nevű laza szervezet tart Iránról tanácskozást, amelyen beszédet mond az amerikai diplomácia irányítója is.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.