Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk
A régi/új amerikai elnök január 20-án lép hivatalba.
HVG
Donald Trump helyi idő szerint csütörtökön republikánus kormányzókkal találkozott az amerikai Florida államban lévő mar-a-lagói rezidenciáján. A találkozó előtt a megválasztott amerikai elnök arról beszélt, hogy találkozóra készül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
“Azt akarja, hogy találkozzunk, és ennek a megszervezésén dolgozunk”
– mondta.
A tervezett találkozó várhatóan az ukrajnai háború befejezéséről szól majd. Trump január 20-án lép hivatalba.
Ezerféle módon formabontó Donald Trump, de ha ezúttal nem szúrja el, a második elnöki mandátuma során a választóktól kapott erős felhatalmazásával átformálhatja Amerikát, s megerősítheti annak szerepét a világban. A hegemóniával szembeni kihívásokra reagálás viszont az utódjára maradhat.
A választási kampány során Trump többször is kijelentette, hogy hivatalba lépése után “24 órán belül” helyreállítja a békét Ukrajnában. Az ukrajnai rendezésért felelős különmegbízottja legutóbb már a beiktatásától számított első 100 napról beszélt.
Ezeket a kijelentéseket Ukrajnában szkeptikusan fogadták: Kijev attól tart, hogy az ország számára kedvezőtlen megállapodásra kényszerítheti őket az új elnök. Ugyanakkor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég bizakodását fejezte ki, hogy Trump képes lesz béketárgyalásokra bírni Oroszországot, és véget vetni az ukrajnai háborúnak.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.