A hétvégén találkozót tartanak az ukránok és az amerikaiak – jelentette be Volodimir Zelenszkij az Interfax ukrán hírügynökség tudósítása szerint.
Ahogyan a hétvégi találkozó, úgy az addig hátralévő napok is a béketárgyalások jövőjéről fognak szólni. Hétfőn az elnök Keith Kellogg-gal, Donald Trump Ukrajna-ügyi különmegbízottjával tárgyal, és egy jövőbeli orosz–ukrán találkozó előkészítéséről fognak beszélni.
Vasárnap az ukrán elnöki irodát vezető Andrij Jermak tárgyalt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pedig a G7-ben ülő kollégáival egyeztetett.
Hétfőn a katonai vezetés konzultál a szövetséges országok képviselőivel, szerdán pedig a nemzetbiztonsági tanácsadók értekeznek.
Zelenszkij elmondta, hogy a megbeszélések eredményeként létre fognak jönni a biztonsági garanciákra vonatkozó terv alapjai, ugyanakkor azt is közölte, hogy a részleteken tovább kell dolgozni. Persze ehhez azt is meg kell tudni, hogy az oroszok hajlandók-e találkozni, és ha igen, akkor elfogadják-e azt a keretet, amit az USA javasolt és Ukrajna támogatott, miszerint előbb egy kétoldali, majd egy hármas találkozót tartanának.
Hogy ezzel kapcsolatban mi az oroszok álláspontja, abba némi betekintést Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyújtott a múlt héten, aki elmondta, hogy addig nem terveznek Putyin–Zelenszkij-találkozót tartani, amíg annak nem adottak a feltételei. Lavrov azt is kijelentette, hogy Ukrajnának nem lehet olyan biztonsági garanciákat nyújtani, amikkel Moszkva nem ért egyet.
A nagyorosz birodalmi gondolattól kezdve a gazdasági és nagystratégiai célokon át a felelősségre vonástól való félelemig számtalan oka van annak, amiért Putyin nem engedheti meg magának, hogy ne birtokolja Donyecket és Luhanszkot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshol kész lenne területi engedményeket tenni az ukránoknak, akik számára Donbasz átadása is végzetes lehet.