A britek büntetnék a szégyenteljesen lassú Facebookot és társait

A legnagyobb közösségi médiaportálok "szégyenletesen lassan" reagálnak a felületeiken megjelenő illegális és veszélyes tartalmakra, és még a gyerekekről készült szexuális tartalmú felvételeknek, vagy a terrorszervezetek nyíltan toborzó célú posztjainak eltávolítása is túl sokáig tart - olvasható a brit parlament alsóházának belügyi bizottsága által összeállított, hétfőn ismertetett tanulmányban.



Észak-Korea megint atomot robbantana

Észak-Korea "bármely pillanatban" készen áll arra, hogy végrehajtsa újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantását - figyelmeztetett hétfőn a hadikommunista diktatúra védelmi minisztériuma.




A seriff és a provokátor: Trump nagy Észak-Korea-kihívása

Első látásra könnyű lenne kijelenteni, hogy a két fura frizurájú irracionális vezető, Kim Dzsong Un és Donald Trump játszmájából semmi jó nem sülhet ki. Szerencsére a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Ugrósdy Márton, a Külügyi- és Külgazdasági Intézet kutatójának írása.









Napoleoni: Ide vezet az őrült Obama-politika

Nem hallott még Soros György menekülttámogató tevékenységéről a terrorizmuskutató Loretta Napoleoni, aki legújabb könyvét egyebek közt az embercsempész hálózatokról írta. Szerinte az áradat falakkal nem megállítható, de Európa sem tud ilyen sok embert befogadni. Diplomáciára, tárgyalásra és pacifizálásra lenne szükség, ugyanakkor az amerikai külpolitika még mindig a hidegháborús logikát viszi tovább. Napoleoni nem derűlátó a jövőt illetően.



Ezreket vettek őrizetbe, műsorokat tiltottak be Törökországban

Összesen 1628 embert vettek őrizetbe Törökországban egy kiterjedt, országos szintű biztonsági művelet keretében - jelentették be szombaton a török biztonsági szolgálatok, a kormány hivatalos közlönye pedig arról számolt be, hogy újabb több mint 3900 közalkalmazottat bocsátottak el állásából.