Ismét tízezrek az utcán Hongkongban

Több tízezer demokráciapárti tüntető gyűlt össze szombat este Hongkong belvárosában, hogy elítélje az ellenük elkövetett erőszakot, miközben a helyi hatóságok tagadták, hogy a kínai maffiát használnák a demonstrációk feloszlatására.






Kétmillióan kövezték meg a „sátánt”

Több mint kétmillióan vettek részt a mekkai zarándoklat, a háddzs keretében a sátán megkövezésének szombaton kezdődött szertartásán a Mekka melletti Mína-völgyben az íd al-adha áldozati ünnep első napján.





Az ENSZ és az Európai Bizottság is elítélte az újabb lefejezést

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) és az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja, Krisztalina Georgieva is élesen elítélte az újabb brit túsz Iszlám Állam (IÁ) általi lefejezését, amelyről a szélsőséges szunnita szervezet pénteken tett közzé videofelvételt.




Meleg magyar striciket tartóztattak le Amerikában

Őrizetbe vettek az Egyesült Államokban egy 24, egy 28 és 31 éves magyar férfit, akik a hatóságok szerint meleg magyar fiúkat csábítottak az Egyesült Államokba, és ott prostitúcióra kényszerítették őket – írják az NBC 6 oldalán, ahol két gyanúsítottról fotót is közzétettek.


Pánikgombot kapnak az amszterdami prostituáltak

Riasztóval szerelnék fel az amszterdami piroslámpás házakat, hogy az ott dolgozó lányok segítséget hívhassanak, ha bajba kerülnek. Vészcsengő szólalna meg és fény villogna annál a kirakatnál, ahol be kell avatkozniuk a rendőröknek. Az amszterdami polgármester azt mondta, hogy nagyon fontos nekik a prostituáltak biztonsága, ezért építenék ki a rendszert várhatóan 2015-től.


Megtámadták a helyiek a BBC forgatócsoportját Argentínában

Rendőri kíséret mellett menekülni kényszerült Argentínából a BBC népszerű autósmagazinja, a Top Gear forgatócsoportja, köztük Jeremy Clarkson műsorvezető, azután, hogy helyiek kövekkel dobálták meg őket, mert egyik gépkocsijuk rendszámtáblája a falklandi háborúra utalt.




Lelőttek egy helikoptert a dzsihadisták Irakban

Lelőtték az iraki hadsereg egyik helikopterét az Iszlám Állam nevű (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei pénteken a közel-keleti ország északi részén - közölték a hatóságok.


Porosenko: egyelőre nem várható újabb mozgósítás Kelet-Ukrajnában

Az ukrán elnök szerint összesen 967 ember halt meg ukrán oldalon az elmúlt csaknem fél éve a kelet-ukrajnai hadműveletben. Katonák, nemzeti gárdisták, az ukrán biztonsági szolgálat tagjai és belügyi önkéntesek vesztették életüket. Az államfő erről a lembergi Ivan Franko Nemzeti Egyetemen beszélt pénteken. Azt is mondta, hogy egyelőre nem várható újabb mozgósítás Kelet-Ukrajnában.