„Egyszer még megbánják, hogy Skócián viccelődtek”

Skócia nemsokára dönt, hogy ott akarja-e hagyni az Egyesült Királyságot: jelenleg élénk társadalmi vita folyik arról, hogy ami a briteknek komoly érvágást jelentene, az a nacionalista hevülettől fűtött skótoknak jó-e. Egy biztos, bárhogy is alakul a népszavazás végkimenetele, a brit kormány nem mehet el mellette szó nélkül. Kik állnak a szeparatista mozgalom mögött és mik a terveik? A hvg.hu összefoglalója.




Ferenc pápa: Régóta terheli lelkiismeretemet a gyermekeken elkövetett erőszak

Ferenc pápa hétfőn a papi pedofília hat áldozatával találkozott. Előzőleg a szexuális visszaélések áldozatai előtt mutatott be szentmisét, ahol "Isten népe előtt, az egyház nevében” bocsánatot kért az áldozatoktól és családjaiktól a papok által elkövetett “bűnökért és súlyos bűncselekményekért, amelyek gyógyíthatatlan fájdalmat és sebeket okoztak”.



Kísérlet indul Párizsban, rossz hír a dohányosoknak

Kísérletképpen betiltják a dohányzást Párizs egyik parkjában. Anne Hidalgo polgármester szerint egyfajta pedagógiai célzatú "kísérletről" van szó. "Megnyugtathatom a dohányzókat, nem tiltjuk be a főváros minden parkjában a dohányzást" – ígérte.





Megint fegyverek szóltak a kijevi Majdanon

Lövöldözés tört ki hétfőre virradóra a kijevi Függetlenség terén. A rendőrség szerint négy ember megsebesült. A Majdanon táborozó "önvédelmi erők" úgy vélik, hogy provokáció történt – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.


Pistorius eljátszotta egy tévében barátnője megölését

Ügyvédei szerint illegálisan került az egyik ausztrál tévécsatornához az a felvétel, amelyen Oscar Pistorius eljátszotta, mit tett azon az éjszakán, amikor lelőtte barátnőjét. A Channel 7 nézői láthatták egyebek mellett azt, ahogy a sportoló lábprotézise nélkül rohangál a lakásban, és az állítólagos betörőt próbálja megtalálni, fegyverrel a kezében. A videót a védelem készíttette a bizonyításhoz, és a hírek szerint nem akarták nyilvánosságra hozni.


Óriási tájfun csaphat le Okinavára

Szupertájfun közeledik a Japán délnyugati részén fekvő Okinava szigete felé, óránként 270 kilométeres sebességű szelekkel. A japán meteorológiai intézet hétfő figyelmeztette az embereket, hogy rengeteg eső érkezik a szigetre heves széllel.




Szándékos gyújtogatás miatt borult lángba egy busz Kínában

Gyújtogatás miatt lángba borult egy helyi járatú autóbusz a kelet-kínai Hangcsouban. Harminc embert, köztük három kiskorút, szállítottak kórházba, 15-en válságos állapotban vannak - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség vasárnap.