Videókat küldene Oroszország az EU-nak a randalírozó ukrán szélsőségesekről
Moszkva aggódik az Ukrajnában élő és dolgozó orosz állampolgárok biztonságáért, és erre kedden a külügyminisztériumban figyelmeztették az ukrán nagykövetet.
Moszkva aggódik az Ukrajnában élő és dolgozó orosz állampolgárok biztonságáért, és erre kedden a külügyminisztériumban figyelmeztették az ukrán nagykövetet.
MTI
Az ukrán parlament kedd helyett csütörtökre halasztotta az új kormány megalakításának várható időpontját - jelentette be Olekszandr Turcsinov házelnök, aki ideiglenesen az államfői feladatokat is ellátja.
MTI
"Illegális", ezért nem tartható meg a Katalónia függetlenségéről november 9-re tervezett népszavazás – mondta kedden Mariano Rajoy spanyol kormányfő a képviselőházban.
MTI
Ismeretlen körülmények között lábon lőtték Andrij Kljujevet, az elmenekült és leváltott Viktor Janukovics ukrán elnök hivatalának volt vezetőjét - közölte a sértett szóvivője kedden.
MTI
Őrizetbe vették kedden a román pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül. A korrupcióellenes ügyészség szintén kedden jelentette be, hogy kéri a legfőbb ügyésztől, forduljon a képviselőházhoz, és kérje bűnvádi eljárás indítását Daniel Chitoiu volt pénzügyminiszter ellen. Őt ugyanebben az ügyben hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják. Chitoiu képviselőként és volt kormánytagként mentelmi jogot élvez, ellene csak a képviselőház beleegyezésével vizsgálódhatnak.
MTI
Oroszország kezdettől fogva túlreagálták Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz – nyilatkozta Budapesten a 444.hu-nak a lengyel külügyminiszter. Radoslaw Sikorski részt vette múlt héten az ukrán elnök és az ellenzék közötti megállapodás tető alá hozásában, amelyet végül szerinte Viktor Janukovics lemondatott államfő miatt nem sikerült az eredeti menetrend alapján megvalósítani.
hvg.hu
Lemondott kedden Kárpátalján a magyar többségű Beregszászi járás tanácsának elnöke, Knobloch György.
MTI
A sok ártatlan áldozat miatt döntött úgy, hogy más kárpátaljai képviselőtársaival együtt kilép az ukrán kormánypárt frakciójából – ezt közölte kedden Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője. Hétfőn a beregszászi képviselőtestület a kárpátaljai magyarságra nézve károsnak minősítette a politikus tevékenységét.
MTI
Száztíz, a toulouse-i könyvtárból két éve ellopott és Magyarországon megtalált középkori térképmetszetet adott vissza Pintér Sándor belügyminiszter Roland Galharague-nak, Franciaország magyarországi nagykövetének kedden.
MTI
"Jelöltetem magam Ukrajna elnöki tisztségére, mivel szilárd meggyőződésem, hogy Ukrajnában meg kell változtatni a játékszabályokat" - hangsúlyozta az Ütés (UDAR) párt vezetője, az elmúlt hónapok ellenzéki tüntetéseinek állandó szereplője.
MTI
Andrij Kljujevre kétszer is rálőttek kedden, a lábán találták el. Nem tudni, hogy Janukovics elnök a közelben volt-e.
MTI
A Süddeutsche Zeitung másodszor szaladt bele az antiszemitizmus-vádba. A Facebook-alapítóról szóló karikatúra miatt elnézést kértek, és közzétettek egy enyhített verziót.
hvg.hu
Nemzetközi támogatást ígért Ukrajnának az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Kijevben, Oroszországot pedig arra kérte, hogy engedje Ukrajnát haladni azon az úton, amelyet választ.
MTI
A nagy többséggel elfogadott parlamenti indítvány szerint Janukovicsnak súlyos bűnökért kell felelnie: ő és társai felelősek több mint 100 ukrán és más nemzetiségű ember haláláért. A Nemzetközi Bíróság egyelőre nem kapta meg az ukrán parlament kérését.
hvg.hu
Joaquin Guzman a világ legkeresettebb drogbárója volt, akiről a mexikóiak népdalokat írtak, a Forbes magazin pedig a világ száz legbefolyásosabb embere között tartotta számon. Rendszere a multinacionális cégek forgalmával vetekedett, az állammal együttműködésben igyekezett egyesíteni az ország polgárháborúba süllyedt drogpiacát, szombaton mégis elfogták.
hvg.hu
Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök és a környezetébe tartozó emberek külföldi bankszámláinak befagyasztása kellene legyen az egyik forrása az ukrajnai reformok pénzügyi támogatásának - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kedden.
MTI
A túlsúlyosság olyannyira elterjedtté vált Európában, hogy fennáll a kockázata annak, hogy ez válik az "új normává" - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek legújabb adatai szerint az európai tinédzserek mintegy harmadának az egészségesnek tartottnál nagyobb a testsúlya.
MTI
Közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok belügyminiszterei. A magyar határőrség, a rendőrség a határátkelőhelyek biztonságát garantálja, és amennyiben menekülthullám érkezik, az ország kész a menekültek elhelyezésére.
MTI
Ugandában kedden egy bulvárlap közzétette az ország "200 legismertebb" homoszexuálisának listáját, egy nappal azután, hogy az államfő aláírta az azonos neműek közti kapcsolatot az eddiginél szigorúbban büntető törvényt.
MTI
Egy északkelet-nigériai bentlakásos iskolába törtek be a fegyveresek, diákokat lőttek le, illetve késeltek meg. Felgyújtották a középiskola hálótermét is. A Reuters úgy tudja, 29 tanuló halt meg a támadásban.
MTI
MTI
hvg.hu