Mesterházy: kell a rendkívüli ülés Ukrajna miatt

A baloldali összefogás pártjai támogatják a parlament rendkívüli ülésének összehívását az ukrán válság miatt - mondta el Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

  • MTI MTI
Mesterházy: kell a rendkívüli ülés Ukrajna miatt

Közölte, hogy erről már beszélt is Schiffer Andrással, az LMP frakcióvezetőjével, aki előzőleg azt mondta az MTI-nek: várják a szocialisták, valamint a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció független képviselőinek támogatását a rendkívüli ülés összehívását célzó kezdeményezésükhöz.

Mesterházy Attila elmondta: ahogy a NAV-vizsgálóbizottság esetében, most is biztosítja az MSZP-frakció tagjainak aláírását, és az LMP-s kezdeményezést támogatják a PM és a DK politikusai is.

Az ezen felül szükséges aláírásokat - várhatóan független képviselőktől - az LMP-nek kell összegyűjtenie - jelezte a szocialista pártelnök, utalva arra, hogy a Jobbik támogatását nem fogadnák el, de "a Jobbik hallgat is ebben a kérdésben és látványosan oroszbarát politikát képvisel". A rendkívüli ülés kezdeményezéséhez a képviselők ötödének aláírása szükséges, jelenleg 77-é, mivel a Ház 381 tagú. A baloldali összefogás pártjainak és az LMP-nek együtt 72 képviselője van, de van még kilenc független képviselő.

Mesterházy Attila elmondta, a rendkívüli ülés napirendjére javasolják azt a kedden benyújtott határozati javaslatukat, amely az ukrán nép törekvéseinek támogatására, az Oroszországgal a paksi erőmű bővítéséről kötött egyezmény felmondására és a hazai gáztározók feltöltésére kéri a kormányt.

Kérdésre válaszolva elmondta, bár korábban a kabinet felvetette a rendkívüli ülés szükségességét a paksi erőmű bővítéséhez szükséges hitelfelvétel miatt, most úgy látja, a kormányoldal letett erről, ő azonban bízik az ellenzéki kezdeményezés sikerében.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.