Hullanak a fejek az ukrán vezetői posztokon

Az ukrán parlament elfogadta hétfőn Ihor Szorkin jegybankelnök lemondását, és helyére az 51 éves Sztepan Kubivot nevezték ki, aki korábban kereskedelmi bankoknál dolgozott, majd Julija Timosenko pártjának parlamenti képviselője volt.


Kedden startol az ukrán elnökválasztási kampány

Elcsitulni látszik az erőszak Ukrajnában, és egyre inkább a politikai, gazdasági problémák megoldására próbálnak koncentrálni az ország frissen kinevezett vezetői. Oroszország továbbra is kételkedik abban, hogy valóban törvényesek voltak-e az ukrán parlament elmúlt napokban hozott döntései. Hétfőn lemondott Ungvár és Szevasztopol polgármestere, ledöntötték Csapon az utolsó kárpátaljai Lenin-szobrot, Kijevben pedig újra megáll már a metró a Függetlenség terén is.


Pakisztánban talált magának ázsiai szövetségest Magyarország

A két ország tisztviselői évente rendszeresen találkoznak, mostantól azonban magasabb szintre szeretnék emelni ezeket a találkozókat - derült ki egy pakisztáni lap cikkéből. A pakisztáni-magyar együttműködés kiterjed a technológiaátadás, a mezőgazdaság és a gyógyszeripar területére, de mindezek közül az energiaszektorban valósul meg a legjelentősebb kooperáció.



Szíriai gyerekeket látogatott meg Angelina Jolie

Sok ezer szíriai menekült gyerek helyzetére hívta fel a figyelmet a váratlanul Libanonba látogató Angelina Jolie, az ENSZ különleges megbízottja. Az amerikai színésznő "szívtépőnek" nevezte tapasztalatait.




Kijevbe mennének a V4-külügyminiszterek

Elsősorban Ukrajnáról tárgyaltak hétfőn Budapesten a Visegrádi Négyek, illetve Bulgária, Románia és Görögország külügyminiszterei. A politikai stabilitás és a gazdasági csőd veszélye mellett aggodalmukat fogalmazták meg az ukrajnai kisebbségi nyelvtörvény visszavonásának lehetséges következményei miatt is.


Még mindig keresik a Lembergben elrabolt fegyvereket

A hét végi felhívás ellenére még egyetlen fegyvert sem adtak vissza a nyugat-ukrajnai Lembergben abból a több mint ezer darabból, amelyeket a rendőrségi épületek néhány nappal korábbi elfoglalásakor zsákmányoltak – mondta hétfőn Vaszil Pisznij, a Lemberg megyei tanács elnökhelyettese.



Fotó: arccal hullt a porba Kárpátalja utolsó Lenin-szobra

Ismeretlenek döntötték le Kárpátalja utolsó köztéri Lenin-szobrát az ukrán-magyar határ mellett fekvő Csapon hétfőre virradóra. A négy méter magas, több tonnás emlékmű a kisváros nyugdíjas otthona előtti téren állt, és a hírek szerint feltűnés nélkül szedték le a talapzatáról az éj leple alatt.







Nem vonják vissza a szerb és horvát népirtási vádakat

Nem vonja vissza a hágai Nemzetközi Bíróságon az egymással szembeni népirtási vádakat Szerbia és Horvátország, de amíg a bíróság a múlttal foglalkozik, addig a két ország inkább a jövőre koncentrál - jelentette be Aleksandar Vucic szerb és Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettes hétfői belgrádi közös sajtótájékoztatóján.