5-10 év alatt csökkenhet a kínai légszennyezés

Öt-tíz évig tarthat a légszennyezés kezelése Kínában – idézi a kínai sajtó Hszie Csen-huát, a központi gazdaságtervező alelnökét, más szakemberek szerint ugyanakkor több évtizedig is eltarthat a "tűzoltás".


A melegek ellen irányulhat egy horvát népszavazási kezdeményezés

A horvát kormányfő nem helyesli, de nem tudja megakadályozni azt a népszavazási kezdeményezést, amely alkotmányba foglalná, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti életközösség. Zoran Milanovic szociáldemokrata miniszterelnök egy szerdai tévéinterjúban azt mondta: a kezdeményezés szerinte "rejtett intolerancia egy kisebbséggel szemben", és a keresztény értékekkel sem összeegyeztethető.


Magyar romákat fogadott a pápa

Több mint kétszáz magyar roma zarándok vett részt szerda délelőtt a római Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciáján.


Az űrbe viszik a téli olimpia lángját

Nemzetközi legénység viszi csütörtökön az űrbe a 2014-es téli olimpia lángját. Mihail Tyurin orosz űrhajós a repülés előtti napon Bajkonurban azt mondta: a küldetésre külön készült a Nemzetközi Űrállomásra utazó háromfős legénység a csillagvárosi kiképző központban, méghozzá az űrviszonyokat szimuláló vizes laboratórium medencéjében.


Meglepő tények Németh Miklósról és a szovjet zsidókról

Németh Miklós, az 1988 és 1990 közötti magyar kormányfő vitathatatlan érdemeket szerzett a szovjet zsidók Izraelbe vándorlásának segítésével – írta a The Jerusalem Post. Egy éjszaka a Malév igazgatóját is kirúgta az ügy érdekében.



Ordítozásba fulladt az izraeli-palesztin béketárgyalás

Palesztin források szerint a két delegáció kemény szavakkal illette egymást, majd a megbeszélések tizenhatodik fordulójában anélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől, hogy szó esett volna az előzőleg meghatározott napirendi pontokról.




Felmentette a bíróság Izrael volt külügyminiszterét

A jeruzsálemi polgári bíróság felmentette Avigdor Liberman volt izraeli külügyminisztert az ellene folytatott csalási ügyben – közölték izraeli médiaforrások. A háromtagú bíróság rövid és egyhangú ítéletben döntött a politikus ártatlansága mellett. A határozat szerint nem szándékosan találkozott Ben Arije nagykövettel, aki minszki látogatásán átadta neki a Fehéroroszországban ellene folyó rendőrségi nyomozás titkos iratait, és Arije további kinevezésének ügyében sem találták bűnösnek.


Koszovó: három helyre újra szavaznak Mitrovicában

Megismétlik három helyen a szavazást az észak-koszovói Mitrovicában – így döntött a központi választási bizottság amiatt, hogy a vasárnapi önkormányzati választások idején álarcosok törtek be több szavazóhelyiségbe és megrongálták az urnákat.




Orosz bombázók sértették meg Kolumbia légterét

Kolumbia tiltakozó jegyzéket ad át Moszkvának amiatt, hogy két orosz hadászati bombázó megsértette a légterét. Juan Manuel Santos elnök szerint az eset a múlt pénteken történt: két Tu-160-as típusú hadászati bombázó kétszer is berepült Kolumbia légterébe anélkül, hogy előzetesen engedélyt kért volna ehhez. Az orosz bombázók két kolumbiai harci gép kíséretében hagyták el az ország légterét.



Elrejti vegyi fegyvereit Szíria?

Az amerikai hatóságok olyan hírszerzési értesüléseket vizsgálnak, amelyek szerint a szíriai kormány megpróbálja elrejteni vegyifegyver-készletének egy részét a megsemmisítés elől – mondta egy amerikai tisztviselő a Reuters brit hírügynökségnek.


Demokrata kormányzója lesz Virginiának és Bostonnak

Szoros versenyben a demokrata Terry McAuliffe győzött a keddi kormányzóválasztáson Virginiában. McAuliffe, a Demokrata Nemzeti Bizottság volt elnöke a republikánus Ken Cuccinelli állami főügyészt győzte le, aki az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom is támogatott.



Nem várható meglepetés a tádzsikisztáni elnökválasztáson

Megkezdődött szerda reggel az elnökválasztás Tádzsikisztánban. Az 1992 óta hivatalban lévő Emomalii Rahmon elnök szinte biztosan további hét évig irányíthatja a közép-ázsiai országot. Több mint négymillió választásra jogosultat várnak a szavazóurnákhoz.