Újabb támadáshullámot hajtott végre iráni célpontok ellen az Egyesült Államok
Egy USA újabb amerikai katona halálát erősítette meg.
Egy USA újabb amerikai katona halálát erősítette meg.
HVG
Napokkal azután kimentették egy hajótörés hét túlélőjét az indonéziai Selayar-szigeteknél, hogy bárkájuk elsüllyedt – közölte vasárnap a helyi sajtó.
MTI
Egy ember meghalt, tizehnatan pedig megsérültek azután, hogy Oroszország a háború kezdete óta végrehajtott egyik legnagyobb ballisztikusrakéta-támadását intézte vasárnapra virradóra Kijev ellen.
MTI
Papp Gergő poltikai elemző könyvét ismertetve elemezték a német lapban, mi történt, és mi jöhet még Magyarországon.
HVG
Az Irán elleni, februárban indult háborúban a hivatalos adatok szerint eddig 16 amerikai hatona halt meg.
MTI
Korábban Jens Spahn is egyetértett azzal, hogy a béranyaság tiltott maradjon Németországban.
HVG
Ez azt jelenti, hogy bármikor és bárhol lehet számolni támadással az országban.
HVG
A Drammenben tomboló tüzet egyelőre nem sikerült megfékezni.
Ukrajna és Lengyelország között az egykori ukrán felkelő hadsereg (UPA) tisztelete körül robbant ki vita, amely kitüntetések kölcsönös visszaküldésébe torkollott.
Az amerikai hadsereg kilőtt egy sótalanító üzemet, majd közölte, a támadások célja az iráni haderő meggyengítése.
HVG
Az idei NATO-csúcsból Európa erősebben, a szövetség gyengébben került ki, a legnagyobb eredmény pedig az, hogy nem történt semmi. A török fővárosban kihalt utcák, a diplomáciai nagyüzem tömött csarnokai és a fórumon debütáló magyar delegáció tagjai fogadták a HVG stábját. Egy héttel később az Egyensúly Intézet konferenciáján szakértők és politikusok elemezték a csúcs jelentőségét.
Az USA válaszul több tartományra mért csapást Dél- és Nyugat-Iránban, helyi tudósítások szerint találat ért egy sótalanító üzemet és egy körzet vízellátásért felelős infrastruktúráját is.
HVG
2024-ben azért zárták ki a választásból Borisz Nagyezsgyint, mert az orosz legfelsőbb bíróság úgy döntött, az induláshoz szükséges aláírások közül több mint kilencezer érvénytelen volt.
HVG
HVG
MTI
Az ukrán parlament kedden támogatta Julija Szviridenko miniszterelnök lemondását, ezzel együtt automatikusan lemondott a teljes kormány is.
HVG
Növekszik a feszültség Oroszország és Belarusz között. Moszkva azt akarja elérni, hogy legszorosabb szövetségese nagyobb részt vállaljon az Ukrajna elleni háborúban, míg a minszki vezetés inkább távolodna a Kremltől.
Egy időközi választást is kiírtak azért, hogy egyáltalán beülhessen a parlamentbe.
HVG
Ilja Remeszlo „álhíreket” terjesztett az orosz hadseregről a hatóságok szerint.
HVG
A magyar kormánynak óvatosan kell bánnia az eurócsatlakozási ígéretekkel. Magyarország élenjáró szerepet vinne a hivatásos politikusi foglalkozás felszámolásában? Mi lesz a Magyarországra költözött több tízezer némettel, miután Orbán megbukott? Súlyos következményekkel nézhet szembe az ukrán elnök a védelmi miniszter menesztése miatt. Sorra menti ki vagyonát Oroszországból az elit, nehogy Putyin elkobozhassa.
hvg360
Az Egyesült Államok az iráni kikötőváros, Bandar-Abbász környékére mért csapásokat.
MTI
Az ügyészség összesen négyszáz évi börtönbüntetést kért a vádlottakra.
HVG