Újra veszélyben a delfinek, kezdődik a japán vadászidény

Erősen visszaesett a delfinvadászat Japánban a Pro Wildlife fajtavédelmi szervezet szerint. Míg az 1997-98-as szezonban 20 007 delfint és kisebb bálnát öltek meg, 2009-2010-ben 11 161 állatot. "A 44 százalékos visszaesés nem jelent okot a riadó lefújására, de bátorító változás" - mondta a Sandra Altherr, a Pro Wildlife biológusa.


Gyerekeket és nőket öltek meg egy szír városban

Legalább húsz ember, köztük nyolc gyermek és kilenc nő halt meg csütörtökön, amikor a kormánycsapatok tüzérséggel lőttek egy települést az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban – állította az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.


Megfordította a Mississippi folyását a vihar

Csaknem egy teljes napig megfordította Észak-Amerika legnagyobb folyama, a Mississippi folyásirányát a torkolatnál az Isaac trópusi vihar - közölte csütörtökön az Egyesült Államok Geológiai Kutatóintézete.


Idegen szavak miatt akadtak ki Kínában

Több mint száz kínai tudós nyújtott be közös panaszt a héten a nemrég kiadott modern kínai szótár szerkesztője ellen, mondván, a kiadványba "érthetetlenül" és "ok nélkül" belefoglalt 239 latin betűs szó komoly károkat okoz a kínai nyelvhasználatban.


Vérrel írt puncilázadós üzenetet találtak két holttest mellett

Egy vélhetően vérrel írt, a Pussy Riot (Puncilázadás) punkegyüttes börtönbüntetésre ítélt tagjainak szabadon bocsátását követelő üzenetet találtak két meggyilkolt nő holtteste mellett az oroszországi Kazany városában - közölték csütörtökön a hatóságok.





Vérfürdő Mexikóban: 29 halott 2 nap alatt

Legalább 29 embert öltek meg az elmúlt 48 órában a mexikói Nuevo León államban - közölte csütörtökön az Egyesült Államokkal határos szövetségi állam kormányzata. Jorge Domene Zambrano közbiztonsági szóvivő elmondta, hogy az állam fővárosa, Monterrey térségében, külön esetekben, huszonöt embert öltek meg a szervezett bűnözésre jellemző módon.


Rendkívüli csúcson tárgyaják novemberben az új uniós büdzsét

Rendkívüli uniós csúcsértekezlet lesz novemberben a többéves, 2014 és 2020 közötti időszakra szóló közös költségvetésről - mondta Győri Enikő külügyi államtitkár, aki csütörtökön Nicosiában részt vett a témáról rendezett nem hivatalos tanácskozáson.


Szuperforró galaxisokra bukkantak

Ritka galaxisokat fedeztek fel tízmilliárd fényévnyi távolságban, a szuperforró és fényes csillagvárosokról az Astrophysical Journal című folyóiratban jelentették meg tanulmányukat a NASA kutatói.



Árvízi újjáépítés miatt szüntethetik meg a szenegáli felsőházat

Macky Sall szenegáli elnök benyújtotta csütörtökön a nyugat-afrikai ország parlamenti felsőházának megszüntetésére vonatkozó tervet, amellyel az évente visszatérő árvíz elleni harchoz kívánnak forrásokat felszabadítani. A természeti katasztrófának múlt hétvégén hat halottja volt, Dakar több elővárosát elöntötte az ár.


Összefog Lady Gaga és Yoko Ono a repesztés ellen

Művészek, zenészek, színészek és filmrendezők alkotta koalíciót hozott létre Yoko Ono japán képzőművész, zenész és fia, Sean Lennon, hogy közösen tiltakozzanak az olaj-, és gázkutaknál használt hidraulikus kőzetrepesztéses technológia New York államban való alkalmazása ellen.


Nagyjából harmadával nőhetett Irán urándúsító képessége

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentése várhatóan azt jelzi majd, hogy Irán május óta körülbelül 30 százalékkal növelte urándúsító képességét. Az ENSZ-szerv még a héten közzéteszi szokásos negyedéves jelentését Irán sokat bírált nukleáris programjáról.


Fotón a burgaszi merénylet egyik gyanúsítottja

Közzétette honlapján csütörtökön az Interpol az izraeli turisták elleni júliusi bulgáriai merényletet elkövető férfi feltételezett bűntársának a képét – közölte csütörtökön a lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet.