Nem biztos, hogy regionális nyelv lehet a magyar Kárpátalján

A Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) ügyvezető elnöke szerint a képviselőtestület hatásköre nem terjed ki arra, hogy hivatalosan is regionális nyelvvé nyilvánítsa a magyart Kárpátalján, amint azt a helyi magyarság a nemrég hatályba lépett ukrán nyelvtörvény alapján elvárná.



Több mint száz romát lakoltattak ki Franciaországban

Mintegy száz romát, köztük húsz gyereket lakoltattak ki a francia hatóságok csütörtökön egy marseille-i nomád táborból, Párizs egyik elővárosában, Créteilben pedig ugyancsak 64 romát kényszerítettek vadtáboruk elhagyására.



Leváltható Basescu a román médiamágnás szerint

Lehetségesnek és törvényesnek tartja Traian Basescu államfő újbóli felfüggesztését Dan Voiculescu médiamágnás, a bukaresti kormányban részt vevő Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke - derült ki abból az interjúból, amelyet az Agerpres hírügynökség közölt csütörtökön a politikus-üzletemberrel.



Ők lettek az év magyar EP-képviselői

A szakpolitikai kategóriában a fideszes Kósa Ádám, a politikai munkát tekintve a szocialista Göncz Kinga lett az év magyar európai parlamenti képviselője a Policy Solutions elemzése szerint. A politikai elemző intézet a magyar EP-képviselők elmúlt egy évi brüsszeli és strasbourgi teljesítményét értékelte.


Most először jár Iránban egyiptomi elnök 1979 óta

Teheránba érkezett csütörtök reggel Mohamed Murszi egyiptomi államfő, hogy részt vegyen az el nem kötelezettek csúcstalálkozóján; az 1979-es iszlám forradalom óta nem járt egyiptomi elnök az iszlám köztársaságban.



Berobbant egy bánya Kínában, többen meghaltak

Legkevesebb 19 halottja van annak a bányaszerencsétlenségnek, amelynek során 47 bányász rekedt a föld alatt a délnyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartományban - jelentette a kínai média csütörtökön.



Mit csinált Szijjártó Amerikában?

Az Egyesült Államok egy jövőbeni republikánus kormányzata a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet fordítana Közép-Európára és Magyarországra – összegezte csütörtökön telefonon az MTI-nek az amerikai Republikánus Párt tampai elnökjelölt-állító országos konvencióján folytatott tárgyalásait Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.


Obama győzelmében még mindig többen hisznek

Noha a támogatottság terén holtversenyben áll egymással Barack Obama amerikai elnök és Mitt Romney republikánus elnökjelölt, az elnökválasztáson való részvételüket valószínűnek mondó amerikaiak 53:33 százalék arányban gondolják úgy, hogy a Fehér Ház jelenlegi lakója nyeri meg a választást - derült ki a Rasmussen Reports szerdán kiadott közvélemény-kutatásából.


A vécében hagyta pisztolyát Romney testőre

Mitt Romney kampányrepülőgépének vécéjében felejtette a fegyverét a Secret Service egyik ügynöke, akinek feladata az volt, hogy vigyázzon a republikánus elnökjelölt biztonságára – közölték helyi idő szerint szerdán amerikai médiaforrások.



Netanjahu: "Azt gondolom, hogy ez szégyen az emberiségre nézve"

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán bírálta az el nem kötelezett országok teheráni konferenciájának résztvevőit, azzal vádolva őket, hogy igazolják az iráni rezsimet, amely "tagadja a holokausztot", és "meg akarja semmisíteni a zsidó államot".


Egy szemtanú másképp emlékszik bin Laden halálára

Az amerikai SEAL elitkommandó egy tagja, aki részt vett az Oszama bin Laden elleni amerikai akcióban, most megjelenő könyvében a történtek hivatalos washingtoni változatától eltérő beszámolót közöl a terroristavezér haláláról.