Két tinédzser gyújtotta fel magát Tibetben

Két tibeti tizenéves meghalt a kórházban, miután felgyújtotta magát a Szecsuan tartományi, többségében tibetiek lakta Apa (Aba) megyében - jelentette kedden az amerikai székhelyű Szabad Ázsia Rádió.




Szexvideóval akarták zsarolni a cseh kormányt

Egy Hanoiban dolgozó cseh diplomatáról intim helyzetben készült videofelvétel nyilvánosságra hozatalával próbálta meg zsarolni három évvel ezelőtt Csehországot a vietnami maffia - írta a Mladá Fronta Dnes című liberális prágai napilap kedden.


Ilyen ősi rovarokat még sosem találtak

A világ legrégibb rovarmaradványait fedezték fel Olaszországban tudósok: az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben hétfőn megjelent tanulmányuk szerint a fosszíliák életkorát 230 millió évre becsülik.




Szijjártó is ott lesz a republikánusok elnökjelölő gyűlésén

Ezen a héten tartja elnökjelölő konvencióját az amerikai Republikánus Párt, amelyen a küldöttek döntenek a párt elnök- és alelnökjelöltjének személyéről. A rendezvényen ott lesz Szijjártó Péter külügyi és külgzadasági államtitkár is - közölte a kormányszóvivői iroda.



Körülmetéléses bélyeget ad ki a német posta

Jézus kétezer évvel ezelőtti, csecsemőként történt körülmetélésére emlékeztető bélyeget tervez kiadni a német posta, miközben az országban heves viták dúlnak egy bírósági ítélet kapcsán, amely megtiltotta a rituális vallási gyakorlatként történő gyermekkori körülmetélést.


Dél-Koreára is lecsapott a dühöngő Bolaven tájfun

Mintegy 200 ezer háztartásban megszűnt az áramszolgáltatás és több mint 50 ember fedél nélkül maradt kedden a Dél-Korea déli és nyugati részén dühöngő Bolaven tájfun következtében - közölte a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó helyi hatóság operatív törzse.


Negatív csúcsot döntött az Északi-sarkvidék

Megdöntötte az öt évvel ezelőtt mért negatív rekordot az északi-sarkvidéki tengeri jégtakaró mérete, amely a várakozások szerint néhány hétig még tovább csökken - derült ki hétfőn nyilvánosságra hozott amerikai adatokból.




Fellebbeznek a "puncilázadók"

A Pussy Riot (Puncilázadás) orosz punkegyüttes három elítélt tagja fellebbezést nyújtott be a tíz napja ügyükben hozott ítélet ellen - jelentette be hétfőn a védelem Moszkvában. "Minden iratot" benyújtottunk az illetékes moszkvai bíróságnak - közölte Violetta Volkova ügyvéd.




Ismét Basescu Románia elnöke

Ismét Traian Basescu Románia teljes jogú elnöke, miután hétfőn megjelent a hivatalos közlönyben a másfél hónapja felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett, július végi népszavazás érvénytelenségét megállapító alkotmánybírósági határozat.