Rágják a gittet

Halasztást kér Görögország a szigorítások végrehajtására, de az államcsőd elkerülésében segítő uniós partnerei erről hallani sem akarnak. A helyzet változatlan, Athént csak mások pénze tartja a felszínen és az eurózónában.






Hatszáz tanút szólaltatna meg perében Karadzic

Hatszáz órán át akar hatszáz védőtanút felsorakoztatni perében Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori politikai vezetője. Karadzic ellen népirtás és más háborús, illetve egyéb emberiesség elleni bűncselekmények vádjával folytat eljárást a hágai székhelyű ENSZ-törvényszék.


Álzarándok ölt meg egy vallási vezetőt Dagesztánban

Öngyilkos merénylő végzett kedden Dagesztán egy muzulmán vallási vezetőjével - közölte a kaukázusi orosz köztársaság belügyminisztériuma. Jelentések szerint Szaid Acajevet saját házában ölték meg Csirkej településen, ahol másik öt ember is meghalt. A tettes egy nő volt, aki zarándokként lépett be a szúfi vezető házába.




Gyújtogatás okozhatta a spanyol erdőtüzet

Valószínűleg szándékos gyújtogatás okozta a Madrid közelében pusztító hatalmas erdőtüzet, amely miatt 2 ezer embert kellett kitelepíteni - közölték kedden az illetékes hatóságok.


Szíriai túszszabadítás: félrebeszélés hadművelet

Hazatért ugyan a Szíriában túszul ejtett három magyar exrendőr, nyilvánosság elé is álltak, de azt sem tudjuk, hol voltak, minek, és miként szabadultak. A TEK segít a titkolózásban is. Megpróbáltuk megkeresni egyiküket, de egy becsapott ajtó volt a válasz.


Szabadon engedik a belga pedofil gyilkos feleségét

A belga fellebbviteli bíróság keddi határozatával minden akadály elhárult a pedofil gyermekgyilkos, Marc Dutroux volt feleségének, egyben cinkostársának szabadlábra helyezése elől. A belga királyság legfelsőbb bírósági fórumánál a monsi ügyészség és az áldozatok hozzátartozói emeltek panaszt Michelle Martin idő előtti szabadon engedése ellen.


Nem árulják el a Lufthansa dolgozói, mikortól sztrájkolnak

Az üdülési szezon végén sztrájkba lép a Lufthansa kabinszemélyzete - jelentette be az UFO szakszervezet kedden. "Mától munkaügyi harcban állunk a Lufthansával" - írják közleményben, amelyben a sztrájk megkezdésének napját nem jelölték meg.




Obama: ne kísértsük a sorsot!

Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama óva intette a lakosságot attól, hogy figyelmen kívül hagyják a hurrikánná fajuló Isaac trópusi vihar miatti figyelmeztetéseket.




Porhanyósabb a génmódosított kínai marhák húsa

Olyan genetikailag módosított szarvasmarhákat hoztak létre kínai kutatók, amelyek húsa sokkal porhanyósabb, mert a zsírsavak az izomrostokat alkotó fehérjékhez kötődnek - adta hírül a The Daily Telegraph című brit napilap.


A norvég kormányfő elnézést kért a Breivik-üggyel kapcsolatban

Jens Stoltenberg norvég kormányfő bocsánatot kért az oslói parlament keddi rendkívüli ülésén azokért a hibákért, amelyeket a biztonsági hatóságok követtek el a szélsőjobboldali Anders Behring Breivik által tavaly nyáron elkövetett kettős merényletre reagálva.