El lehet menni: "A magyar mentalitás Londonban nem jó"

Borbély Krisztián azt tervezte, hogy három, legfeljebb négy év kemény munkával annyi pénzt gyűjt össze Angliában, hogy kerékpárboltot nyithasson Magyarországon. Álma hat év alatt teljesült. Igaz, nem Budapesten, hanem Londonban nyitotta meg saját üzletét. Cikksorozatunk a Londonban dolgozó magyarokról.



Meghalt a világot megdöbbentő brit kémikus

Hosszú betegség után 85 éves korában meghalt Martin Fleischmann brit kémikus, aki 1989-ben kutatótársával azzal a bejelentésével döbbentette meg a világot, hogy szobahőmérsékleten, asztali laboratóriumi készülékben nukleáris fúziót, "hidegfúziót" értek el.




Emberi csonthalmokat találtak egy azték sírban

Szokatlan azték temetkezést tártak fel Mexikóvárosban, a kettős templompiramisban (Templo Mayor): a sírban egy fiatal nő földi maradványai körül 1789 emberi csontból emelt "halmok" sorakoztak.





Figyelmezteti a külügy a Kínába és Egyiptomba utazókat

Az Egyiptomba induló magyarokat a Sínai-félszigeten tevékenykedő fegyveres csoportok jelentette veszélyre, a Sanghajba és a környező kínai nagyvárosokba készülőket pedig a Hajkuj (Haikui) névre keresztelt tájfun által okozott fennakadásokra figyelmezteti a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.



Csökkent a német ipari termelés

A vártnál nagyobb mértékben, 0,9 százalékkal csökkent júniusban a német ipari termelés az előző hónaphoz képest a májusi 1,7 százalékos növekedés után - közölte szerdán a berlini gazdasági minisztérium.


Újabb láncszemre derült fény az evolúcióban

A halgyíkok evolúciója hiányzó láncszemének bizonyult egy németországi múzeum egyik lelete, egy 7,5 méter hosszú, több mint 170 millió évvel ezelőtt élt tengeri hüllő: kiderült a maradványról, hogy az első halgyíkcsontváz a középső jura korból.


Hazaküldhetik Obama szavazóit az urnáktól

Több millió amerikai szavazót elküldhetnek az urnáktól a novemberi elnökválasztáson azok miatt az új, szigorú személyazonosítási előírások miatt, amelyek szakértők szerint azt a célt szolgálják, hogy távol tartsanak a szavazástól két, hagyományosan a Demokrata Párthoz húzó réteget, a kisebbségeket és a fiatalokat.



Magyar diákok is vannak a tájfun sújtotta Kínában

Nagy mennyiségű és hosszan tartó eső, áradások és heves szél jellemezte a Hajkuj (Haikui) tájfun Kínába érkezését; a Sanghajban nyári táborozó negyven magyar diák biztonságban van - tájékoztatott a sanghaji főkonzulátus.