A legyek is tudják azt, amit Pavlov kutyája
A legyek is felismerik az illatokat, és a magasabban fejlett állatokhoz hasonlóan jutalmazás révén pavlovi reflexként meg is tanulják őket.
A legyek is felismerik az illatokat, és a magasabban fejlett állatokhoz hasonlóan jutalmazás révén pavlovi reflexként meg is tanulják őket.
MTI
Kína megrótta az orosz hatóságokat és határozott elégedetlenségének hangot amiatt, hogy egy tilosban járó kínai halászhajó megállításakor lövéseket adtak le, s az incidensben egy halásznak nyoma veszett - jelentette pénteken a kínai média.
MTI
Időkapszulát találtak egy kamcsatkai faluban, amelyben a hetvenes évekből üzentek a szovjet kommunista ifjúsági szövetség, a Komszomol tagjai a jövő ifjú kommunistáinak.
MTI
Egymillió dollárral támogatta az újraválasztásáért küzdő Barack Obama elnök kampányát Morgan Freeman.
MTI
Csaknem százezren vonultak az utcára csütörtök este a spanyol fővárosban, és a jobboldali kormány újabb szigorú megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. Nemcsak a fővárosban, hanem az egész voltak ilyen akciók, összesen több mint 80 településről jelentettek tüntetést. A két legnagyobb spanyol szakszervezet szervezte a demonstrációkat.
MTI
A szíriai hadsereg újabb tábornoka dezertált és menekült Törökországba csütörtökön - közölték diplomáciai források. Ezzel 21-re nőtt azon magas rangú katonatisztek száma, akik elhagyták az arab ország hadseregét.
MTI
Ausztriában súlyos károkat okozott a hirtelen jött vihar csütörtökön késő délután. Traiskirchenben, Bécstől délre egy kocogót agyoncsapott a villám.
MTI
Helyi idő szerint péntek hajnalban megérkezett Izraelbe a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre az a repülőgép, amely a szerdai burgaszi öngyilkos merénylet öt izraeli áldozatának holttestét szállította haza Bulgáriából.
MTI
Ügyvédje szerint ismeretlen bőrbetegségben szenved a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko. A volt ukrán kormányfőt egy harkivi kórházban gerincsérvvel kezelik most.
MTI
Ellentmondásos hírek láttak napvilágot a burgaszi merénylet elkövetőjéről csütörtök este. Az egyik bolgár hírportál értesülése szerint egy svéd útlevéllel rendelkező, 33 éves, algériai-finn származású férfi, Mehdi Muhammed Ghezali követhette el a merényletet. A Háárec című izraeli lap azt írta, hogy a szófiai média a bolgár belügyminiszterre hivatkozva nevezte meg Ghezalit. Egy másik izraeli lap viszont azt közölte, hogy bolgár és svéd illetékesek cáfolták a portál hírét.
MTI
Több tucat újságíró tüntetett Kijevben csütörtökön a kormány lépései ellen, amelyeket a független médiára nehezedő nyomásként értékelnek. A tüntetők, akiket több ellenzéki parlamenti képviselő is elkísért, a főügyészség előtt gyülekeztek, semmibe véve a belvárosi tüntetésekre vonatkozó tilalmat.
unknown
Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a Biztonsági Tanács csődöt mondott a szíriai válság kezelésében, ezért az Egyesült Államok "a testületen kívül" fog nyomást gyakorolni Damaszkuszra.
MTI
A román oktatási minisztérium kötelékében működő Országos Etikai Tanács (CNE) csütörtökön közzétett hivatalos állásfoglalása szerint Victor Ponta miniszterelnök 2003-ban megvédett doktori disszertációja megfelel az akkor hatályos törvényeknek és nem minősíthető plágiumnak. Az ügyet több testület is vizsgálja, és egyes hírek szerint a bukaresti egyetem szerint mégis plagizált a kormányfő.
MTI
A szíriai állami televízió bejelentése szerint Bassár el-Aszad elnök előtt letette a hivatali esküt az új védelmi miniszter csütörtökön. Az elnökről később képeket is közöltek – az elsőket a szerdai merénylet óta.
MTI
Szlovákia mindent elkövet azért, hogy az 1948-ban Csehszlovákiában, távollétében halálra ítélt Csatáry Lászlót megbüntessék; a szlovák igazságszolgáltatás "jelenleg gyűjti és elemzi az információkat" - közölte csütörtökön a szlovák igazságügyi minisztérium.
MTI
Az Európai Bíróság elé vitte a magyar adatvédelmi biztos posztjának megszüntetését az Európai Bizottság (EB) - derül ki a bíróság ügyiratából. Az ügy miatt az EB még januárban indított kötelezettségszegési eljárást az ország ellen.
hvg.hu
Súlyos erdő pusztít a görög főváros közelében, a lángok elérték Athén külvárosát. Több száz tűzoltót, öt repülőgépet és két helikoptert vetettek be a tűz megfékezéséhez.
MTI
Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett nyugati határozattervezetet Szíria ügyében.
MTI
Titkos szavazással új államfőt választott Indiában csütörtökön az újdelhi törvényhozás tagjaiból és a szövetségi tagállami parlamentek küldötteiből álló elektori testület. A voksolás eredményét csak vasárnap hozzák nyilvánosságra.
MTI
Lángoló busz és kétségbeesett szemtanúk láthatóak a robbanás utáni másodpercekben készült felvételen.
hvg.hu