Obama alelnöke keresztet vetve szórakoztatta a rabbikat
Nagy derültséget kiváltva keresztet vetett Joe Biden amerikai alelnök több száz ortodox rabbi előtt kedden.
Nagy derültséget kiváltva keresztet vetett Joe Biden amerikai alelnök több száz ortodox rabbi előtt kedden.
MTI
Összesen 2,115 millió eurós kártérítésről állapodott meg a januárban elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró hajót üzemeltető Costa Crociere vállalat a szerencsétlenség 235 francia túlélőjével - közölte kedden ez utóbbiak ügyvédje. Bernard Courtois elmondta, hogy a Costa Crociere már ki is fizette a megállapodásban szereplő, fejenként 9 ezer eurós összeget.
MTI
Portugália és a Vatikán megállapodott két vallási ünnepnap eltörléséről. A munka törvénykönyvének a versenyképesség javítását célzó reformja keretében a portugál kormány több munkaszüneti nap eltörlését tervezi.
MTI
A Pentagon kedden bejelentette, hogy visszaküldi katonai kiképzőit Jemenbe, a helyi biztonsági erők terrorellenes fellépésének támogatására. Az amerikai katonai kiképzőprogramot Jemenben tavaly függesztették fel.
MTI
A peren kívüli egyezség megszületése érdekében felfüggesztette a bíró a philadelphiai vízi baleset tárgyalását. A két éve, júliusban történt tragédiának két magyar diák esett áldozatul.
MTI
Kedden Indianában, Észak-Karolinában és Nyugat-Virginiában tartottak előválasztást, a republikánusok jelöltje, Mitt Romney mindhárom államot bezsebelte. Ettől függetlenül a Reuters-Ipsos közvélemény-kutatása szerint Barack Obama jelenlegi elnök népszerűbb nála, bár van ezzel ellentétes eredményű felmérés is.
MTI
Egyre fontosabb szerepet játszik a katolikus egyház Kuba belpolitikai életében, ám a hívők száma nem nő látványosan.
Horvát János
Kialakulhat a NATO-csúcson a végső kivonulási terv Afganisztánból, de az egykori háborús célokkal ellentétben a tálibokat ma már nem lehet kizárni az új rendből.
Költséges programjának ígéretével a parlamenti többséget is megszerezheti pártjának az új francia elnök, a szocialista Francois Hollande. A szigorítások elleni támadásával viszont a pénzpiacokon bizalomvesztést, az EU-ban feszültséget kockáztat.
Fordulatként lehet értelmezni, hogy a növekedés és a munkahelyteremtés fontosságáról beszélt az Európai Bizottság elnöke és pénzügyi biztosa, miközben a Tanács elnöke csúcstalálkozót jelentett be május 23-ára. Kissé megkésve így reagált a hétvégi francia és görög választási eredmények messzire vezető következményeire Brüsszel.
Folk György
Brüsszel
hvg.hu
Gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális visszaélésekben mondott ki bűnösnek egy kilenctagú bandát kedden az angliai Liverpool koronabíróságának esküdtszéke. Ítéletet várhatóan szerdán hirdet a bíró.
MTI
A parlamenti választásokon "feltámadt" szerb szocialisták vezetője, Ivica Dacic kedden jelezte, pártja kész ismét kormányra lépni az Európa-barát Demokrata Párttal és támogatni annak elnökjelöltjét, Boris Tadicot az elnökválasztás második fordulójában, ha ő maga vezetheti az új kormányt.
MTI
Keresetet nyújtottak be a Pepsi módosított receptjét kidolgozó Richard Ritchie örökösei egy manhattani szövetségi bíróságon, hogy megoszthassák a nagyközönséggel a szirup formuláját - közölte kedden a The Washington Times. Mindezt az amerikai alkotmánynak a szólás szabadságát szavatoló első kiegészítése alapján kérték.
MTI
Ezer rendőr akadályozta meg kedden Kölnben, hogy iszlamista szélsőségesek újabb erőszakos akciókat hajtsanak végre. Tíz fegyveres szalafistát őrizetbe vettek.
MTI
Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Líbiában ígéretes szerződést kötött egy brit biztonsági magáncéggel annak ellenére, hogy a vállalatnak nincs engedélye az észak-afrikai országban tevékenykedni - közölte keddi összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.
MTI
Kofi Annan szerint "kétség kívül az utolsó esélyt jelenti a polgárháború elkerülésére" az a béketerv, amelyet ő maga dolgozott ki. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt beszélt kedden a világszervezet különmegbízottja. Diplomáciai források szerint az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi megbízottja arra is figyelmeztetett, hogy a közvetítése "nem tart korlátlan ideig".
MTI
A Mohamed-karikatúrája révén világhírűvé vált dán rajzoló tiltakozik az ellen, hogy német szélsőséges erők jogsértő módon használják rajzát.
MTI
Románia schengeni csatlakozásának támogatását kérte Hollandiától Traian Basescu román államfő, aki kedden fogadta hivatalában a bukaresti holland nagykövetet. Matthijs van Bonzel átadhatta végre megbízólevelét is, decemberi kinevezése óta csak most először fogadta őt ugyanis a román államfő.
MTI
Autóbalesetben meghalt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egyik ellenőre, egy másik pedig megsérült Irán középső részén – közölte a helyi média kedden.
MTI
Dmitrij Medvegyev lett az új orosz kormányfő, miután az orosz parlament alsóháza (a duma) kedden jóváhagyta jelölését, Vlagyimir Putyin államfő pedig aláírta kinevezését.
MTI