Leszámolás Mexikóban: emberfejeket találtak az utcán
Hét emberi fejet találtak csütörtök reggel az észak-mexikói Durango állam egyik településének utcáján.
Hét emberi fejet találtak csütörtök reggel az észak-mexikói Durango állam egyik településének utcáján.
MTI
Az Európai Parlament elnöke elfogadhatatlannak nevezte a holland Szabadságpárt kelet-európai bevándorlók ellen létesített panaszoldalát. Martin Schulz csütörtöki brüsszeli tárgyalásukon felszólította Mark Rutte holland kormányfőt, hogy nyilvánosan is határolódjon el a honlap kezdeményezésétől - írja a holland NRC Handelsblad újság honlapja.
MTI
Mitt Romney kapta a legtöbb szavazatot a Wyoming államban egész februáron át tartó republikánus jelöltállító gyűléseken - jelentette csütörtökön a CNN. Az igazi nagy csata a március 6-i "szuperkeddre" várható.
MTI
A szíriai hatóságok engedélyt adtak a segélyszervezeteknek arra, hogy munkatársaik belépjenek Homsz város Bába-Amr negyedébe, ahol a hadsereg az elmúlt napokban offenzívát indított a felkelők ellen - közölte a vöröskereszt csütörtökön.
MTI
Szigorítják Kínában a városok levegőminőségre vonatkozó szabványokat – így döntött a kormány. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy már a 2,5 mikrométeres átmérőjű porszemcséket is mérik majd a levegőben. Eddig 10 mikrométer volt a határ. Sok a tüdőbeteg, ezért van szükség a szigorításra.
MTI
Az olasz kormány csütörtökön rendeletet fogadott el, amely megtiltja a tengerjáró hajóknak, hogy túl közel menjenek a partokhoz, ami a Costa Concordia luxushajó január 13-i, Giglio szigete mellett bekövetkezett, 32 halálos áldozatot követelő balesetének fő oka volt.
MTI
Beterjesztette a parlament elé az osztrák kisebbségi törvény módosításáról szóló javaslatot csütörtökön a kancelláriahivatal. Megváltozna a népcsoport-tanácsok összetétele és létrehozásuk rendje, emellett a tanácsokból fórum alakulna. Változna a támogatások elosztásának rendje is, a támogatásokra az új népcsoport-fórum tehetne javaslatot.
MTI
"Nélkülünk megáll Olaszország" - egyebek mellett ilyen feliratú transzparenssel tüntettek az északi Bolzano városától a szicíliai Palermóig az olasz utcákon felvonuló bevándorlók csütörtökön. A demonstrálók az illegálisan érkezők számára létrehozott táborok felszámolását követelték, és állampolgárságot kértek az Olaszországban születő gyermekeiknek.
MTI
Nagy-Britannia elfogatóparancsot adott ki egy újabb gyanúsított ellen Alekszandr Litvinyenko londoni meggyilkolásának ügyében.
MTI
Egy munkanélküli férfi fegyverrel sebesített meg csütörtökön három embert, két másikat pedig túszul ejtett egy észak-görögországi üzemben - közölte a rendőrség.
MTI
Brüsszeli források egybehangzó közlése szerint Románia úgy döntött, hogy nem akadályozza tovább Szerbia európai uniós tagjelölti státusának megadását.
MTI
Az orosz főügyészség engedélyezte, hogy kiadjanak Magyarországnak egy több mint tíz évvel ezelőtti gyilkosság elkövetésével vádolt ukránt - jelentette csütörtökön a Bel.ru című orosz portál. A vádlottat az orosz-ukrán határ mentén fekvő Belgorod megyében tartják fogva.
MTI
Körülbelül 4000 aktív tagja van a neonáci mozgalmaknak Csehországban, és ezek tíz százaléka a kemény maghoz sorolható – ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztériumnak. A több mint ötven oldalas dokumentumot csütörtökön tették fel a cseh belügyminisztérium honlapjára.
MTI
A németországi "lelépési hullám" előzményeit és tanulságait gyűjtötte össze az El Mondo blog szerzője.
hvg.hu
Az ENSZ Hamid Karzai afgán elnökhöz csatlakozva a bagrami amerikai támaszponton Koránt égetők megbüntetésére szólította fel az amerikai hadsereget csütörtökön, "súlyos hibának" nevezve a történteket.
MTI
Szívműtétet kell végrehajtani Hans-Dietrich Genscher német liberális politikuson, az újraegyesített Németország első külügyminiszterén.
MTI
Kétértelmű, szexuális töltetű internetes reklámokkal keresik az elsőválasztók, a "szűzek" kegyét Oroszországban, hogy Vlagyimir Putyin kormányfőre szavazzanak a vasárnapi elnökválasztáson.
MTI
A magyar kohéziós pénzek felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslat, a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások, a magyar gazdasági intézkedések és jogszabályi változások is témái voltak Lázár János kétnapos párizsi látogatásának. A Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából tett látogatást a francia fővárosban - tájékoztatta a kormánypárti képviselőcsoport csütörtökön.
MTI
Nem szokványos módon próbál felülkerekedni a válságon egy kis spanyolországi falu: Rasquera marihuánaültetvények létesítésére ad bérbe földeket, hogy munkahelyeket teremtsen és vissza tudja fizetni tetemes adósságát - írta internetes oldalán a Guardian brit lap csütörtökön. Ezzel Rasquera Európa legnagyobb legális marihuána-termesztőjévé válhat.
MTI
Idén is megosztott volt Bosznia-Hercegovinában a függetlenség napja: a bosnyákok és a horvátok immár 20. éve állami ünnepként emlékeztek meg az évfordulóról, a boszniai szerbek számára azonban a csütörtök munkanap maradt. Bosznia-Hercegovinában 1992. február 29-én és március 1-jén tartottak a függetlenségről szóló népszavazást, amelyet a boszniai szerbek bojkottáltak.
MTI