A Nemzetközi Valutaalap prognózisa szerint az európai átlagnál jobban fog teljesíteni a magyar gazdaság. Igaz, ebben nagy szerepet játszott az is, hogy az elmúlt négy év adataival nem büszkélkedhetünk.
Súlyos válságra utalnak Oroszország gazdasági adatai, ám az iráni háborúnak köszönhetően Moszkva átmenetileg fellélegezhet: az olaj drágul, az USA részlegesen felfüggesztette az orosz olajexport blokádját, így az ország költségvetési bevételei ismét nőni kezdtek.
Korábban még azt közölték, hogy barátságtalan országnak nem küldenek gratulációt a választási győzelemért, de továbbra is pragmatikus kapcsolatokra törekednek majd hazánkkal.
Nehéz lesz Magyarország visszatérése a demokráciához. Magyar Péter döntő győzelmének azonban mélyreható hatása lehet, mind az országon belül, mind azon kívül – neves elemzők véleményét közölte a Guardian.
Különösen kínos a populisták számára, amikor a populus, a nép küldi őket haza. Orbán nem tudta megakadályozni, hogy Zelenszkij nevessen a végén. Putyin „egere” eltűnt, ez szörnyű hír a MAGA világa számára. A magyar választók megüzenték, hogy ők Magyarországot, nem pedig Amerikát kívánják ismét naggyá tenni. A „Ruszkik, haza!” Fidesz-ellenes jelszó lett. A kétharmaddal Magyar Péter megkezdheti az „orbántalanítást. Magyar nem baloldali, ám elődjével ellentétben ő nem megy szembe a forgalommal a politikai autópályán. Őrültség volna csodát várni Magyar Pétertől, aki inkább politikai bennfentes, semmint radikális progresszív. Témák és vélemények a világsajtóból.
A szakértő elmagyarázza, hogyan győzte le Magyar Péter Orbán Viktort egyfajta „antipopulizmussal”, miért valószínű, hogy „viszonylag autoriter” módon fog kormányozni, és mi történhet most Orbánnal és követőivel.
Magyar Péter hiteles és szenvedélyes, de „sötét ló”, a politikájáról nem sokat tudni. A Tisza vezetője teljesíteni tudja ígéreteit, vagyis, hogy lecsapolja a korrupció mocsarát és eltávolítja a Fidesz csókosait a kulcspozíciókból. Az új magyar kormány egyik legsürgetőbb feladata visszafogni a költségvetési költekezést. Témák és vélemények a világsajtóból.
A megfelelési vizsgálat eredménye szerint jogi értelemben nem történt szexuális zaklatás, de sérültek az osztrák közmédia megfelelési és etikai normái.
Magyar Péter nagy bizalmi tőkét kapott, gondosan kell bánnia vele, pont úgy, mint a kétharmaddal – Orbán megmutatta, miként nem szabad csinálni. Trump bölcsen tenné, ha túllépne az orbáni románcon és Magyar Péterrel működne együtt. Putyin és Trump szövetségese vereséget szenvedett, miután az állami beavatkozásra épülő politika kudarcot vallott. Témák és vélemények a világsajtóból.