Vagyonadót akar bevezetni Spanyolország

A spanyol kormány is tervezi vagyonadó bevezetését, a miniszterelnök-helyettes egy rádióinterjúban elmondta: az adó nagyjából 90 ezer embert érintene a 46 milliós országban.




Kevesebb koki, saller? Orbán egyik nagy kritikusa lesz az EP elnöke

A két legnagyobb európai parlamenti pártcsoport közt fennálló alku értelmében januártól a néppárti Jerzy Buzeket Martin Schulz, a szocialista frakció hangos vezére váltja az Európai Parlament (EP) elnöki székében. Ez azonban messze nem tetszik mindenkinek.





Lukasenka ellenzéki tüntetőknek kegyelmezett meg

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megkegyelmezett 11 tüntetőnek, akiket több tucatnyi társukkal együtt azért ítéltek el, mert részt vettek a 2010. decemberi elnökválasztást követő tüntetésekben és zavargásokban Minszkben - közölte szerdán az elnöki sajtóhivatal.



Európában az uniót szeretik, az eurót nem

Az európaiak többsége országa számára jónak tartja az uniót, de az eurót nem tekinti előnyösnek - derült ki az amerikai székhelyű German Marshall Fund (GMF) intézet által elvégzett és szerdán Brüsszelben nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.


NATO-radart telepítenek Törökországba

Törökország Malatya tartományába telepítik azt a korai előrejelző radarrendszert, amely a NATO európai rakétapajzsának része lesz - jelentette be szerdán az ankarai külügyminisztérium.



Csak napi 20 deka rizst ehetnek az észak-koreaiak

Az elmúlt hónapokban súlyosbodott az élelmiszerhiány Észak-Koreában, aminek következményeként napi 200 grammra csökkent a rizs vagy kukorica fejadagja, az országban megnőtt az alultáplált gyerekek száma - közölte szerdán Oszidari Kenro, a Világélelmezési Program Ázsiáért felelős regionális vezetője.


Készen van a horvát EU-csatlakozási szerződés

Elkészült, és így aláírásra megküldhető az uniós intézményeknek, illetve a tagállamoknak a horvát EU-csatlakozási szerződés szövege - közölte szerdán Brüsszelben a soros lengyel EU-elnökség.



Leszámoltak egy drónnal az örmények

Az örmény erők lelőttek egy pilóta nélküli repülőgépet Hegyi-Karabah fölött - közölte szerdán az Azerbajdzsántól elszakadt, Jereván által támogatott régió védelmi minisztériuma.